Barangolások a nőiség birodalmában

Sokszor, sokféle blogot írtam már.

Jöjjön, ami épp születni vágyik…

gondolatok, érzések, tanítások a Mesekemencéből…

A MAGYAR NÉPMESE NAPJA

2023.09.30.

Ma van a magyar népmese napja. Kell ünnepelnünk, kell emlékeztetnünk magunkat ebben a mesterségesen túlracionált és külsőségeiben sok(koló) világkorszakban arra, hogy a mesék varázseszközök, amelyek által tudatosabbá, boldogabbá tehető az élet. Szükségünk van a mesék – és nekünk, magyaroknak, különösen – a magyar népmesék mindennapos odaadó olvasására ahhoz, hogy mélyebbre láthassunk a felszínnél, alámerülhessünk saját belső birodalmainkban, felszínre hozhassuk onnan kincseinket -, és ezáltal gyógyulhassunk. A mesék segítenek abban is, hogy belássuk végre, az élet nem igazságtalanságok és ellenünk irányuló büntetések sorozata, hanem a sárkányainkkal való küzdelem különböző fokozatainak megélhetősége. A fejlődés pedig nem más, mint szembenézés a látszólagos ellenfelekkel, bátran, elkötelezetten, és egyre inkább felkészülten, így növekedve önbizalmunkban, önszeretetünkben és önazonosságunkban. Igen, az élet mindannyiunknak nagyon nehéz – mert mindenki azt a próbatételt kapja, amely számára, személyre szabottan a legkihívásosabb -, de éppen azért érkeznek a tesztek hozzánk, hogy kilépve áldozatszerepünkből, saját belső erőnkre rátalálva, felvállaljuk teremtő erőnket, égi szárnyainkat, arany-királyságunkat. A mese azt mondja: minden, ami történik, bennünket treníroz egy nemesebb, méltóbb életre. A mese élni tanít… Valóban! Gyermek-és felnőttkorban egyaránt.
Boldog születésnapot, (Benedek Elek) magyar népmese! 🙂

Piroska útja

2023.09.03.

A múlt útjai ismerősek, bennünk mélyen kódoltak, így a jelenben mutatkozva természetes hívást jelentenek számunkra -, emiatt könnyű a régi csapdákba ejteni magunkat. Ugyanakkor ezek az élet(helyzet)ről élet(helyzet)re ismétlődő jelenetek nemcsak (látszólagos) eltévelyedések, hanem karmikusan, időről időre kötelezően végigjárandó útvonalak is -, lehetőségeket rejtenek magukban. Újraírni a mintázatot, új elemeket beemelni a játékba, változtatni a szövegkönyvön, a szereplők reakcióin, másfajta befejezést adni a drámának -, mindez a transzformációt, az átoktörést, a felszabadulást segítheti elő. Másképpen fogalmazva: a pótvizsga sikerét.
Éretlenségeinket, kimunkálatlanságainkat követve valamennyien törvényszerűen, elkerülhetetlenül „tévutakra” lépünk vándorlásaink során. A fel nem oldott, a múltból a jelenünkbe átemelt szituációs gyakorlatok – és a bennük szereplő karakterek -, mintha „üldöznének bennünket”, míg a korábbinál megfelelőbb, érettebb, tudatosabb válasszal ki nem vívjuk az Univerzum bíráinak elismerését: „nahát, ez a fickó végre megtanulta a leckét!”.
Érkezik az alakítást jutalmazó tapsvihar: „Gratulálunk, immár a következő évfolyamra léphet!”.
Amíg azonban a kozmikus üdvrivalgás elmarad, a pálya egyre csak ismétlődik, a helyzetek pedig élesednek: a megfelelő energiák, erők felvállalásáig elkerülhetetlenül zajlik a megmérettetés.
Nem lehet és nem is érdemes megúszni a tapasztalást.
Piroskának igenis el kell indulnia a megszokott, ismerős (karmikus) (tév)úton – az önálló akarat nélküli, engedelmes marionett – gyermek útján, aki vakon követi az utasításokat – ahhoz, hogy arról letérhessen, és ezáltal újat tanulhasson, hogy a tudatosságában tágulhasson, az evolúciós haladást megvalósíthassa.
Bármennyire is jószándékú az anyai intelem, követése a felnőtté válásban, az erőkibontásban, az önismeretben akadályozná a kisleányt. Piroska ugyanis el kell hogy engedje a bejáratott mintát, ki kell lépnie a komfortzónából, másként ősei sorsát kopírozná csak, nem a saját útjára találna rá. Nem kerülheti el a farkassal való találkozást, másként nem jutna el hozzá a felismerés: az éberség és a nemet mondás képessége nélkül az engedelmes „jókislány” bekebeleződik, és elveszíti önmagát. (Bárcsak sok kisleányhoz eljutna ez az üzenet, hogy később ne kelljen megélniük a nőkre túlságosan nagy veszélyt jelentő túlalkalmazkodást, a saját vágyak elfojtásának önpusztító rituáléját, és ezáltal a kiégést. Például.)
Nincs baj a „tévutakkal”, de égi-földi feladatunk megtanulni ezek provokációi által végre vakságunkat elengedni, a gyengéinket túl jól ismerő, ezért minden csábíthatóságunkban bennünket utolérő ragadozót felismerni, vele szembenézni és nemet mondani próbálkozásaira -, a mérgező mintákból tudatosan, elszántan kiléptetni magunkat.
A népmesék által tanított hőssé válás útjának egyik pozitív fordulópontja az, amikor bátorságunkat összeszedve LÁTNI engedjük magunkat. Feladjuk – az igazság megtalálásának kedvéért – kényszeresen függőségekre vágyakozó gyermekszerepünket, és késszé válunk megérteni: kívülről érkező megváltás nincs, nem is lehet, mert a hős útja mindig egyéni, önállóan felfedezendő és végigjárandó beavatási útvonalon keresztül vezet. Ha ezt mélységeiben felismerjük, többé nem a külvilági hangokra hagyatkozva alakítjuk az életünket, hanem befelé figyelve, megérzéseinkre hallgatva járjuk az utat, őrizve, vigyázva és védve a bennünk élő fényminőséget.

nyárzáró

2023.09.01.

Sok élményt, valódiságot hozott az integető nyár.
Jóltápláltan indulunk ezért neki az ősznek, a tanévnek -, emiatt (is) lehet az, hogy a ma reggelt mindannyian derűsen köszöntöttük: új kaland indul, és mi nyitottan, kíváncsian lépünk át a küszöbön. Nincs bennünk hiányérzet, mert JELENLÉTTEL töltöttük az elmúlt időszakot.
Miután útnak indítottam a kedveseket, leültem önmagammal, hogy elővegyem legsürgetőbb teendőimet, és örömmel konstatáltam: nahát, éppen két éve, ugyanezen a napon talált gazdára A Hamuban Sült Pogácsa – A tápláló figyelem művészete című könyvem utolsó nyomtatott példánya.
Kérdeztétek, válaszolok: igen, a könyvemben leírtakhoz hűen folytattuk az utat. Ismét egy kütyümentes és (talán emiatt is) nagyon megélt, nagyon erőteljes nyári szüneten vagyunk túl, ami nemcsak csodás közös programokat, együttléteket hozott, de felismert lehetőségeket is a tanulásra, önmagunk megtapasztalására, az érésre, az önállóság felvállalására (pl. hogyan tud együttműködően kapcsolódni két aktívan dolgozó, leterhelt szülő és egy örökké nyüzsgő, hétéves tündérlány a mindennapokban; miként tudjuk támogatni, erősíteni – vagy épp ébresztő kihívások elé állítani – egymást; ki mit vállal háromfős közösségünkben azért, hogy egység legyen; hogyan válhatunk képessé türelemmel lenni egymás felé akkor, amikor a felnőttből épp kitör a sóhaj, hogy végre találkozni szeretne saját gondolataival, és ezzel egy időben a gyermekből az „unatkozom” mantra).
Voltak próbatételek, hogy ne lettek volna 🙂 -, de a képernyőzés gondolata egyikünkben sem merült fel egyszer sem a két hónap során.
Helyette született nagyon sok – időnként épp görcsös unalomban fogant – inspiráló, önállóan létrehozott alkotás, és megannyi spontán tanulási folyamat zajlott le sikeresen, aminek nyomában az önbizalom is erősödött.
És kaptunk annyi, de annyi tápláló pillanatot… sőt, spirituális segítséget ahhoz, hogy például mi, komoly felnőttek továbbra is gyakorolhassuk, hogyan gondolkodjunk újra gyerekfejjel, vagy legfőképpen: hogyan keltsük életre gondolatmentes, spontán, inspirált gyermek-oldalunkat…
Játszottunk, meséltünk, kirándultunk, beszélgettünk rengeteget, és persze, hogy nem volt mindig könnyű az alkalmazkodás – az elme is nagyon tud küzdeni ilyenkor -, de nem lett volna mindez ilyen tartalmas és előrevivő, ha a kütyük vonzereje időről időre elvette volna a figyelmünket önmagunkról, egymásról, vagy épp aktuális belső harcainkról.
Erősödtünk sokat. MAG-unkban. Egymásban. Együtt.
A könyvem üzenetét ma is élem: megéri minél kütyümentesebben létezni, mert a megannyi ajándék, amit az élet szán nekünk, akkor tud eljutni hozzánk, ha él bennünk a tiszta, odaadó figyelem képessége, amelyet a képernyő iránti kényszeres áhítat bizony könnyen akadályozhat. Az ÉLET és a változás iránti érdeklődést és alázatot veszi el tőlünk az, ami egy bizonyos életkor fölött tudatos mennyiségben és minőségben lehet hasznos, ám könnyen válhat bennünket pórázon ráncigáló ellenséggé, ha nem vagyunk éberek és hatalmat (túl nagy figyelmet és jelentőséget) adunk neki.
Beköszöntött az ősz. Köszönöm, Iskola, mától egyébként újra írok. 🙂
Idáig is tettem, csak másként. Fejben, élőszóban, játékban. Együtt, a többiekkel – remek ötleteket és gondolatokat ébresztett bennem és hozott el hozzám az EGYÜTT a nyár során -, de most leülök és le is írom őket.
Könyvet írok.
Például az áldozatszerep letételének lehetőségeiről, mert ez nagyon fontos és sürgető téma napjainkban. Mindaz, ami megfoszt az életünktől, a szabad akaratunk erejétől – saját királlyá/királynővé válásunk, feltámadásunk ellen dolgozik.
Ugye, megértitek, hogy jó volt ez a kütyümentes nyár?
Valódi volt.
Harsogott az ilyen-olyan élettől.
Tőlünk. Mindenféleségünktől.
Jó ez a tanév-kezdés is. Az ősz is az.
Jó ez így. Folytatjuk az utat.
Jóltápláltan, csöppet sem éhesen indulunk neki az új kalandnak.

követed a szívhangodat?

2023.08.10.

A spirituális érés az önmagunk felé erősödő őszinteség művészete.
Az életet nap mint nap tapasztalva, egyre mélyebbre ásunk lényünkben; felismerjük, elfogadjuk, egyensúlyozzuk, integráljuk MAG-unkban mindazt, ami tudatos belső utazásaink és a rejtettet felszínre segítő külvilági tükröződéseink mentén aktuálisan megmutatkozni kíván számunkra.
Önbántalmazást, öngyengítést akkor alkalmazunk, amikor ítéletet mondunk saját magunk fölött: megtagadva szégyellt részeinket, sötét erdővé vadítjuk belső tartalmainkat.
Ezzel a(z archetípusokat) kiközösítő hozzáállással válunk önmagunk ellenségévé, belső gyermekünk fékezhetetlen haragú mostohaanyjává, akit, ha odabent nem merünk meglátni, a külvilágban alakot öltve fogja ellehetetleníteni hófehérre meszelt életünket.
A gyógyulást hozó önszeretet teljességünk, bármilyenségünk felvállalásában gyökerezik.
A tökéletesség illúziójának kényszeres fenntartása – amely korunk egyik jellemző tünete -, hosszútávon rút következményekkel jár: a stressz és a lassú, belülről érkező önpusztítás, az önmagunktól való teljes elszakadás az eredménye.
A hitelesség, az önazonosság, a szívhang követése az egyetlen kiút a sötétség birodalmából.

Te is időzavarban vagy?

2023.08.04.

Időzavarban vagyok. (Ti is?)
Korábban annyi minden belefért egy napomba, mostanában azonban mintha megkergült volna az óra (is): nem hibáztatom ezért, mindent és mindenkit összezavarnak a jelenkori energiák 🙂. Mindenesetre feleannyit sem haladok a teendőimmel, mint amennyit a reggeli ébredés után, egykori mintáim alapján reálisnak gondolnék.
Bosszankodás helyett eldöntöttem, inkább tanulok -, mindazt a jót és szépet, amit ez az újfajta időszámítás hozhat számomra.
Például mostanában kevesebbet tervezek, és többet vagyok spontán. Egyre inkább az Itt és Most örökkévalóságában létezem.
Az elvárásaim önmagam és mások felé jelentősen csökkentek, a hálaérzet nőtt bennem, hiszen minden megvalósulás ünneppé vált, esetenként győzelemmé. 🙂
Figyelek, külső és belső válaszaimat összehangolva, hogy minek adom oda magam, és mi az, amiről úgy vélem, várhat, vagy talán nem is feladatom foglalkozni vele.
Valódi mesebeli beavatás ez: arra szánok időt, amit itt és most valóban aktuálisnak és fontosnak érzek -, válogatok, ahogy Hamupipőke tette. A tanulságok levonása után már nem szentelek energiát a múltnak (nagytakarítok, azaz abbahagyom a mérgező emlékeim táplálását, mint Hófehérke is, a törpék házában), mert egyre tisztábban látom, mekkora értéke van a jelennek.
Egyre markánsabban húzok határokat, egyre bátrabban mondok nemeket (magamnak is, a lényegtelenre, a rombolóra), egyre többször mondok IGENT önmagamra, ami által – már érzékelem a hatását – egyre több az erő és az életöröm bennem, mert azzal táplálom magamat, amit az isteni rendre hangolódva éppen érzek.
Az Új Korba való átlépéshez szükséges tudatállapot-változást erősíti még a tikktakkoló falióra is (ugye, a mesék egyik hangsúlyos tanítása: MINDEN értünk van, és ami zavar bennünket, az a leginkább): fordítsuk hát a látszólagos nehézségeinket, kihívásainkat épülésünkre: ne siessünk, ne rohanjunk: lassítsunk le, álljunk meg, töltekezzünk abból, amire szükségünk van, amiből hiányunk van. Az önszeretés, az egész-séges-sé válás tanulásának ideje van.

ébredő mesehősök

2023.08.02.

Belső transzformáció nélkül nincs önmegváltás. A népmesék ébredő hősei végigjárják az utat, akkor is, ha az sokak számára lehetetlennek tűnik. Addig keresnek, vándorolnak hegyeken – völgyeken át, egészen az Óperenciás – tengerig jutva (vagy azon is túl), míg céljukat el nem érik, míg be nem teljesítik önmaguknak tett ígéretüket („egy életem, egy halálom”)… A küldetésüket sikerre emelő meseszereplők egyik jellemzője, hogy nem adják fel a boldogság elszánt keresését, bizonyosságot élnek annak létezésében – és épp ezzel nyerik el az Univerzum áldását, gyakorlati támogatását. Fogadalmuk szent: az öt őselem beavatását alázattal és méltósággal fogadva integrálják lényükben a létezést, teljessé gömbölyítve, boldoggá és erőssé, legyőzhetetlenné szelidítve önmagukat. Nem követelőznek: váltson már meg valaki; nem várnak tétlen elkeseredettséggel vagy terméketlen ábándozással a „sült galambra” (majd csak…) – ; cselekvésbe fordítva belsővé érett elhatározásukat, felülmúlják gyarló önmagukat, így rányílva a halhatatlanságra; az ehhez szükséges próbatételek, segítők, körülmények kijelölését pedig az isten(ek)re bízzák. Nem kapaszkodnak a téveszmébe: majd akkor leszek boldog, ha… amikor… Méltóságukat, belső erejüket felvállalva, indulnak a Szívüket keresni, a jeleket lépésről lépésre követve, éberen járnak, mindvégig bizalommal fordulva az égi vezettetés felé.

hivatásom

2023.07.29.

Minden nap hálát adok a hivatásomért. Bízni a másik ember belső tudásában, szív-erejében, abban, hogy képes felszabadítani önmagát, kreativitását, öngyógyító képességeit, és ehhez működő, inspiráló módszereket, megfelelő irányokat, őt megtartó kereteket, biztonságos, szerető teret teremteni -, számomra szakmai otthonérzetet ad. A tápláló figyelem művészetét, a játék és a mese ölelő jelenlétét alkalmazni, gyakorolni az aktuális célnak megfelelően, mindig boldogság számomra.
Ezért lettem először újságíró – szerkesztő, mert meg akartam ismerni az embert, az (regény-mese)írás által pedig önmagamat, aztán időközben ebből módszer született. 🙂 Ezért lettem pedagógus, mert hiszek a szárnyainkban és abban, hogy önmegvalósításra és ezáltal a világ jobbá tételére születtünk. Ezért lettem drámapedagógus, diákszínjátszó-rendező, mert az alkotófolyamatok gyógyító ereje számomra nem kérdés. Ezért lettem mentálhigiénés szakember, életvezetési, párkapcsolati, családi, gyerek coach, mert a biztonságos tér, az ítélkezésmentes meghallgatás mágiája megnyitja a valódi válaszokhoz vezető utat, belső sziklákat mozdít el, gigantikus sóhajokat hív elő az emberből, amelyek által az önszeretet megélt tapasztalattá válhat számára. Ezért dolgozom mesékkel, saját módszeremet simogatva arannyá az évtizedek alatt, mert a mese az, ami MINDENT tud rólunk, ami LÁTNI tanít, és felkészít az Univerzummal való bölcs együttműködésre, a tudatos életre.
És ezért játszatok sokat, nagyon lelkesen – gyerekeket és felnőtteket -, mert a játék nemcsak örömforrás, de az elme leghatékonyabb elcsendesítője is, kinyitja a szívet és olyan biztonságos tapasztalatokhoz juttat, amelyek által az ember ébredni tud és valóban változni. A mese, a játék, a kreatív alkotómunka, a meditáció – megtisztít bennünket hordalékainktól, könnyít rajtunk és behangolja őselemeinket harmonikus működésre.
Na, de nem is erről akartam ma mesélni Nektek. 🙂
Hanem lerántani a leplet a titkomról: minek a tanulásába is fogtam idén nyáron – elmondhatom, igazán jólesett. 🙂
Idén a játékos vénámat erősítettem: drámapedagógus lényemet fiatalítottam, frissítettem, tápláltam egy képzés erejéig – játékvezetői titulust szereztem. Alig várom, hogy az őszi workshopokon, a táborokban megmutathassam Nektek, milyen új gyakorlatokra találtam… Gyertek majd, játszani – életet tanulni! 🙂

"A távirányító a kezünkben"

2023.07.28.

Próbálgatjuk földi szerepeinket, kísérletezgetünk archetípusainkkal, tanulgatjuk az életet, megélünk ilyen – olyan élményeket, levonunk tanulságokat, bukdácsolunk, sérülünk, talpra állunk, megyünk tovább, ismerkedünk – egymáson keresztül is – önmagunkkal, ellenállunk, majd beleengedjük magunkat a legnagyobb viharba, örülünk a szivárványnak, arcunkat a nap felé fordítva ünnepeljük a létezést… Ilyen az ember útja. Kanyargós. Változatos. Fent és lent, hepe és hupa.
A nagy váltás az, amikor az elménk lecsendesedését először megtapasztaljuk, és ezáltal a belső békét, a szív megnyílása hozta extázist, az egy pillanatra felvillanó mennyországot – odabent.
A keresésünk többnyire ezen a ponton válik elszánttá: újra meg újra tapasztalni, élni szeretnénk immár az otthon ölelését. Vágyunk a spirituális ösvényre terel. Hajszolni kezdjük a megvilágosodást.
Persze jön sok minden útközben. Tudatossá válunk életmesénkre. Működő módszereket találunk az elcsöndesedésre. Felismerjük életünk eseményeiben az égi törvényeket. Őselemeket szelidítünk. Szeretni tanulunk, befelé.
A következő nagy fordulópont ismét katartikus: megtapasztaljuk, hogy az isteni csatornára bármikor átkapcsolhatunk.
Éljük emberi, megpróbáltatásokkal teli életünket, majd úgy döntünk, hogy átadjuk a teret az inspirációnak, és egy másodperc alatt áttranszformálódunk – saját döntésünk alapján – tanítóvá, tiszta közvetítővé, majd vissza. A távirányító a kezünkben: a mi döntésünk, hogy az adott pillanatban az Isteni Tervet képviseljük épp, vagy pedig „szabadságoljuk magunkat”, és emberi karmáinkon dolgozunk inkább aktuálisan, esendő jelenléttel; az időzítés eldöntésének felelősségét vállalva.
Mindenki úton van, és nem tudhatjuk, ki hol jár -, beavatásaink sokszínűek, sorrendjük is más és más. Ha ítélkezés helyett a befogadó figyelem, az empátia gyakorlatát éltetjük, és megtanuljuk továbbengedni magunkat, saját felismeréseink irányába egymás életéből, nem beleragadva a múlt légypapírjaiba -, az itt és most varázslata időről időre hazavezet. És egyszer csak megérkezünk, valóban. A rendíthetetlen hálaérzetbe. A szívbe.

Az Aranykor bennünk születik

2023.07.27.

Önszeretet nélkül nem gyógyulhat a világ.
Az önszeretet alapja pedig az önismeret, amely az élet égi-földi megtapasztalása és törvényeinek tudatos megismerése, elszánt követése által erősödhet bennünk.
Miközben a mesebeli hősjelölt az útján halad, élmények érik -, ezek az élmények azok, amelyek mentén ismereteket szerezhet aktuális önmagáról. Ha e világtükör torzulást mutat, ő – hiszen célja erre készteti – kényszeríti -, addig munkálkodik, míg megszerzi, csillapítja vagy egyensúlyba billenti múltja következtében kiforratlan vagy túláradó, sérült erőit, ezáltal teljességre gömbölyítve lényét. Így megerősödve már bátran szembeszáll sárkányaival, szembenéz belső félelmeivel: túllép aktuális korlátain.
E folyamatos tágulás, életre való tudatos felkészülés meghozza számára az áttörést: egyre nagyobb megértéssel, elismeréssel tekint önmagára, megtanul bízni belső vezetőjében. És míg odabent egyre fényesebb, kifelé is nyílni kezd a szíve: bontakozó empátiája által alkalmassá válik végre a kapcsolódásra – segítőivel, akik támogatják, biztatják az úton, végül pedig női oldalával, a királylánnyal, akivel szent nászra léphet. E belülről növekvő fény aranyba borítja a kerek nagy világot. Az Aranykor bennünk születik.

Varázsigéink a hazataláláshoz

2023.07.15.

Nincs baj.
Határfeszegető, próbatételekkel színezett idők járnak, ami megvisel mindenkit. Természetes, hogy időnként mindannyian elfáradunk, kimerülünk, kétségbeesünk, robbanunk, összeomlunk -, hiszen leggyengébb pontjainkon bombáz éppen bennünket a létezés. Szilánkjainkra törünk, aztán erőt gyűjtünk megint, feltápászkodunk a földről, ahová korábban aláhullottunk, összeszedjük szétgurult darabjainkat, talpra állunk ismét, és ha a legutóbbi krízis hatására sikerült tudatosabbá válnunk: most már jobban figyelünk, tanulunk, elszántan módosítunk önMAGunkban mindazon, ami nincs még összhangban az Univerzum törvényeivel, hogy legközelebb ne fájjon annyira.
Folyamatban vagyunk, és ez nem könnyű. Senkinek nem az.
Türelem, empátia, megértés, elfogadás… Befelé és kifelé.
Ezek a korszak kulcsszavai.
Varázsigéink – a hazataláláshoz.

életbizalom

2023.07.14.

A váratlanságok varázsszőnyegként terítik be mindennapjainkat.
Régi szokás szerint mi még mindig markánsan irányítanánk életünk ilyen-olyan eseményeit, történéseit, e kísérleteink azonban időről időre kudarcba fulladnak.
Az égi erők kiszámíthatatlanságokkal, meglepetésekkel, rejtvényekkel hozzák tudtunkra: az Új Kori energiák spontán, kreatív oldalunk megszületését sürgetik, és az életbizalomban való ébredésünket.
A népmesék is ezt tanítják: a látszat ellenére, az Univerzum angyalai mindig értünk dolgoznak. Csak az jön felénk próbatételként, aminek teljesítésére alkalmasak, képesek, hivatottak vagyunk, és aminek teljesítésével erősödni tudunk lényünkben, növekedni önMAGunkban.

Tökéletességvágy helyett

2023.07.13.

A tiszta spiritualitás nem más, mint az önmagunkkal való egyre mélyülő ismerkedés. Lényünk korábban rejtett zugainak átvilágítása önszeretetünk bontakozó fényével, az egységesülés folyamata kintünk és bentünk, fentünk és lentünk között. A lemeztelenedés – önMAGunk előtt. Az őszintévé válás – önMAGunkkal.
Az önismereti úton való haladásunk egyik legfőbb akadályozója a tökéletességre való görcsös törekvésünk.
Ez az ellentmondás, távolság, harc – az általunk játszott, elfogadhatónak, szerethetőnek, csodálhatónak, perfektnek gondolt/remélt hamis szerep és hiteles, természetes önvalónk között -, túlságosan mély és intenzív lehet ahhoz, hogy ne feszítsen szét idővel bennünket.
E töredezettség pedig stresszt generál bennünk, ami hozza magával pusztító szövetségeseit (a szégyent, a bűntudatot, az elégedetlenséget…), és velük érkeznek az egész-ségünk megtagadottságának külső és belső jelei.
A jelenkor embere számára bűn a tökéletlenség (ezzel hipnotizál bennünket nap mint nap a média, a közösségi oldalak sokasága is). Perfekcionizmusunk azonban önabúzus -, önszeretet-hiányunk hozta megfelelési kényszerünk miatt beleerőszakoljuk magunkat olyan szerepekbe, amelyek nem a mieink, amelyek nem természetesen fakadnak belőlünk, amelyek agyonretusálják létezésünket.
Félresiklott törekvésünk mentén könnyű megfeledkeznünk arról, hogy egyedinek jöttünk erre a világra. Az illúziógyártás során épp azt veszítjük el MAGunkból, ami miatt elképzelhetetlen nélkülünk az Univerzum teljessége.
Sebhelyeink, lényünk tetoválásai, szépséghibáink valójában büszkeségeink lehetnének: bizonyítékai ezek annak, hogy ÉLÜNK -, és bátran-botladozva tapasztaljuk, tanuljuk az életet, az önmagunkkal való megbékélést.
Tökéletességvágyunk által éppen a botladozás – és ezáltal a tanulás, a megértés – végül pedig a transzformáció lehetőségét utasítjuk el, makulátlan, ám törékeny márványszoborrá dermesztve önmagunkat az ébredés útján.
(Mennyire lesz vajon érett személyiségében, mennyire lesz tudatos, bölcs lényében és kiforrott önbizalmában, önszeretetében az a gyermek felnőttként, aki a számítógép előtt, a képernyővilág bűvöletében (f)éli mindennapjait, saját elméjébe zártan -, a valóság és belső adottságainak, szupererőinek, illetve hiányosságainak és e hiányosságokra adott megfelelő válaszainak felfedezése, megismerése nélkül? (Ezeket csak a hús-vér tapasztalás, a mindenféleségekkel való találkozások során lehet feltérképezni MAGunkban úgy, hogy közben bizony nem egyszer sárossá és gyűrötté válik a kimosott, kivasalt ruha, és sebesülést szerezhet a fizikai test és az érzelmek birodalma is. Oda a tökéletesség illúziója – de a miénk cserébe az élettapasztalat, az ébredő bölcsesség ereje!)
Akinek van bátorsága ÉLNI, smink és álarcok nélkül – a tudás azé lesz. Önmagáról, a világról.
És a szeretet. Mert az önmagunk felett megvívott győzelmeink által bomlik ez ki bennünk. A szeretet – önmagunk és ezáltal a világ felé is. És ez az, amit magunkkal viszünk a végtelen hosszú vándorúton, ez az, ami elvehetetlen tőlünk…

Retusáltság

2023.07.12.

A bölcsesség a megélt tapasztalatok, a felismert hibák és beismert tévedések, majd az ezáltal születő tudatos transzformáció mentén érik bennünk -, ne féljünk attól, hogy elvéthetjük a lépést. Ha a tökéletesség illúzióját kergetjük, és annak látszatát igyekszünk fenntartani kényszeresen, agyonretusált, finomkodó jelenléttel a mindennapjainkban, csak a szorongás szegődik társként mellénk, és lemaradunk arról a folyamatról, amiért valójában itt vagyunk: a teljességet kibontani önmagunkban, sötét, ismeretlen szegleteinkre rátekinteni, és a megbocsátás, az empátia saját lényünkben való felvirágoztatásával önszeretetre nyílni… majd bearanyozni így ébredő szívfényünkkel a kerek nagy világot.

Átszeretni jöttünk a teljességet

2023.07.11.

E rendkívüli időszak hajlamossá tehet bennünket arra, hogy elbizonytalanodjunk önmagunkban.
A felfokozott energiák közepette ugyanis minden kidolgozatlanságunk a legváratlanabb pillanatokban kerül nagyító alá; harsányan, erőszakosan figyelmet követelve magának.
Reméltük, már eljutottunk valahová az önismereti úton. Kellően bölcsek és tudatosak vagyunk ahhoz, hogy markánsan kezünkben tarthassuk életünk gyeplőjét, önfegyelmet gyakoroljunk, éljük a carpe diem és a „don’t worry, be happy” pozitivitását -, aztán hirtelen mégis történik valami (és mindannyiunkkal történik mostanság ilyen), ami kibillent, kihúzza a lábunk alól a talajt, és rávilágít még gyógyulatlan részeinkre.
Teszt ez is. Az empátiánké.
Tudjuk-e vajon akkor is szeretni önmagunkat és a másikat, ha az épp csalódást okoz számunkra? (Nem az elvárásainknak megfelelően nyilvánul meg; mégsem olyan tökéletes, mint amennyire az a huszonegyedik század perfekcionizmusában mérték és példa lehetne; hogy a közösségi oldalak makulátlanná szerkesztett világában megfelelő számú lájkot és elegendő szívecskét kaphatna.)
Képesek vagyunk-e átölelni akkor is önmagunkat és a másikat – illetve önmagunkban és a másikban az emberit -, amikor kiszakadtunk egységünkből, és éppen torkunk szakadtából üvöltünk fájdalmunkban, mert a legmélyebb, legsötétebb önvalónkkal találkoztatott az élet?
Kinyílik-e szívünkben az önzetlen adhatás vágya, ha éppen olyat látunk, ami nem a szépségről és a harmóniáról szól?
Tudunk-e ítéletmentes csöndben figyelni és szeretni a végtelenségig (ezzel pedig támogatást nyújtani), akkor is, amikor a szemünk láttára épp összeomlásban van egy világ?
Tesztidőszak van.
Még mindig. Egyre erőteljesebben.
Az empátiánk, mint elsőszámú világgyógyító erőnk mérettetik éppen: készen állunk-e a szívünkben arra, hogy megbocsássuk, elviseljük a gyarlóságot (a másik által ránk tükrözött, rejtőző sajátunkat is); szeretjük-e önmagunkat annyira, hogy elviseljük a másik aktuálisan felszínre törő rútságát, ami éppen belefodrozódik az életünkbe…?
Szeretjük-e önmagunkat feltétel nélkül, bármilyenségünkben…?
Mindannyian megmérettetünk.
Mindannyian közeledünk a sötét oldalunkkal való, egyre mélyülő találkozásunk lehetőségeihez.
Átszeretni jöttünk a teljességet.
Tanuljuk éppen.
Türelem…

A mese - kulcs az Aranykapuhoz

2023.06.29.

A népmesék mindig is a javunkat szolgálták -, tudatosan és bölcsen élni tanítottak; tudatosan és bölcsen élni.
Ezekben a különös, kiszámíthatatlan, magas energiafeszültségű időkben szokatlan erőkkel törnek felszínre a beavató mesék élettanításai. Ahogy a női oldal nyílik bennünk, úgy válnak ezek az aranyfényű üzenetek egyre értelmezhetőbbé számunkra -, térképet adva az emberi evolúciós út végigjárásához, kulcsot az Aranykapuhoz.

ítélkezés helyett

2023.06.29.

Nehéz hónapok, hetek, napok követik egymást, súlyos energiákkal.
Amikor épp más sorsába vágyakozol, tudatosítsd magadban, hogy mindenki személyre szabott próbatételekkel küzd. Ami számodra kívülről egyszerűnek hat, az a másiknak gigantikus erőpróba. A legnagyobb. Mindenki aktuálisan a legkomolyabb beavatási folyamatát éli, hogy arannyá csiszolhassa végre mindazt, ami benne idáig ólom(súlyú) volt.
Az empátia gyakorlása -, ez a legfőbb támogatás és a tanulás, emelkedés legintenzívebb módja számunkra.
Nemcsak embertársaink felé, bár ez e jelenleg még játszma-orientált világban önmagában is jelentős váltás: ítélkező hajlamunkat áttranszformálni együttérzéssé; de saját lényünk irányában is, amely táltosodásra akkor válik képessé, ha a szeretet, a türelem és az elfogadás mentén simogatjuk változásra és kiteljesedésre éretté.

Repülj, madár - ez a sorsod!

2023.06.28.

Szokatlan minőségű, intenzitású, és a (bármilyen) látszat ellenére támogató energiák szorongatnak bennünket mostanában.
„Lépd meg, képes vagy rá” – súgják felénk az égi erők és szárnyaikkal betakarnak.
Döntési helyzetben vagyunk: igent mondunk végre önmagunkra, az Isteni Terv által inspirált saját útra, vagy pedig hozott mostohaerőink előtt fejet hajtva, áldozatszerepünkbe visszahúzódva, maradunk abban, ami nem a miénk: az ismerős kalitkában.
Repülj, madár – ez a sorsod! Kibontani szárnyaidat, megtapasztalni az élet teljességét, a fénybe emelkedni – és boldogságod rezgéshullámaival átaranyozni a kerek nagy világot…

A Banya kunyhójában 2.

2023.06.21.

A Banya erdei házába való belépéshez és az ott zajló beavatás lehetőségéhez meg kell érni.
A fejlődéshez szükséges, egyedi próbatételeket, amelyek e sötét birodalomban várnak ránk, ki kell érdemelni; bátorsággal, önismereti ébredéssel, kíméletlen őszinteséggel önmagunk felé, mélységes alázattal. Az egó megszelídítettségéből fakadó türelemmel. A tanítás befogadásának gondosan kimunkált képességével. Azzal az odaadással, hogy bízom, bármi is jöjjön felém abban a mágikus kunyhóban, rólam mesél és értem dolgozik. A sértődéssel, mentegetőzéssel, ítélkezéssel, fenyegetőzéssel, időhúzással, mellébeszéléssel (az emberi játszmákkal) ezen a ponton már nem érhetünk el semmit, legfeljebb felébresztjük általuk házigazdánk tüzét, és így rideg száműzetésbe zár bennünket az, aki mindent lát -, egy újabb tapasztalási ciklusra, a körforgásban.
Ám ha felnövünk az Általa számunkra kijelölt feladatokhoz, többleterőkkel térhetünk vissza világunkba, a felszabadulás ígéretét hitelesen tolmácsolva embertársaink felé. Beavatott prófétaként.

A Banya kunyhójában

2023.06.20.

A Banya házához az út mindig a sötét erdőn át vezet.
Amíg nem nézünk szembe belső rémképeinkkel, nem fogalmazzuk meg szorongásainkat, nem mondjuk ki a kimondhatatlannak tűnőt, addig személyre szóló beavatásunk is várat magára.
Az erdei házikó ajtaja csakis akkor tárul fel előttünk, amikor már beismertük: félünk; nevükön neveztük belső démonjainkat, szembenéztünk velük.
Az így feltámasztott bátorság alázatot szül bennünk, az őszinteségünk lélek-erőt.
Ezáltal válunk méltóvá a banyai figyelemre, késszé arra, hogy beengedést nyerhessünk az erdei házikó fülsüketítő magányába, ahol gyakorlati transzformációnk megkezdődhet.
Életünkben minden egy határozott döntéssel kaphat energiát: „elindulok”… egy új úton… (mert a régi nem oda vezet, ahová tartok)…

Tápláló figyelemmel kísért elengedés

2023.06.14.

A beavató mesék ébredező hősnői öngyógyítási folyamataik során nem kerülhetik el a sorsfordító történetmesélési rítust sem.
Eljön a nap, amikor nem tudnak tovább haladni, ha nem sírják ki magukból fájdalmukat, nem engedik útnak belső feszültségeiket.
Új életszakasz csak akkor indulhat számunkra is, ha képesek vagyunk elengedni a múlt sérelmeit -, és ehhez a módszer, hogy egy értő-érző szempár hitelesíti mindazt, amit mi megéltünk.
Nem kételkedik mesénkben, elfogad bennünket, egész lényünket ítélkezés nélkül, anélkül, hogy kéretlen tanácsokat adna, kioktatna, megváltoztatni próbálna bennünket. E tápláló, bizalommal átitatott csöndben, amit e másik ember gyógyító térként megteremt számunkra, a „szeretve vagyok, bármi is történt” nyugalma, és a tisztánlátás katarzisa köszönt ránk, beizzítva egy új hajnalt az életünkben.
Hamupipőke édesanyja sírjánál, Hófehérke a törpék házában pontosan ezzel a megengedéssel kezd szabadulni a múlt kísérteteitől, ezáltal mozgósítani a megaláztatástól és szégyentől idáig lebénított erőforrásait -, és persze ismeri fel magában a fényesebb jövő megteremtésének lehetőségeit. Igen, azzal, hogy elmeséli élete történetét, kimondja az addig kimondhatatlant és közben elhullajtja az évek, évtizedek során lényébe fojtott könnycseppeket. Kreativitása és az életbe vetett bizalma megnyílik: új út veszi kezdetét.

áldozatból világgyógyító királynő

2023.06.12.

A mostohák törvényszerűen megjelennek a mesében, amikor egy hősi útra predesztinált szereplő saját belső erejét megtagadva az árnyékba húzódik, tettek helyett önsajnálatba, vagy épp terméketlen, öncélú álmodozásba fordítva életenergiáját. Megszelídítésüknek egyetlen módja van: az önszeretetben való erősödés és az ebből fakadó cselekvési hajlandóság a boldogságteremtés irányában. Amikor ez megtörténik, kitárul a bántalmazó ház ajtaja – és a napfény felszínre hívja az addig saját elméjébe menekülőt; megkezdődik a hús-vér ÉLET. Kislányból így születik nő, áldozatból pedig világgyógyító királynő.

mesebeli segítők

2023.06.08.

Abban a pillanatban az Univerzum erői támogatni kezdik a saját újjászületése mellett döntött hősjelölt útját, amint az megteszi első visszavonhatatlan lépését az ismeretlenbe. A sötét erdőben ugyanis nemcsak a félelmekkel való szembenézés vár ránk, hanem bátorságunk, elszántságunk jutalmaként segítők és varázstárgyak sora. Feladatuk, hogy utunkon eligazítsanak bennünket, felvértezzenek mindazzal, amire majdani belső-külső harcaink idején szükségünk lehet. Feltéve persze, ha hagyjuk. A nagy találkozásokhoz előítéletmentes nyitottságra, befelé – kifelé fordított figyelemre és alázatra van szükségünk – a segítő felismeréséhez és ajándékainak befogadásához.

Kiút az eltévelyedésből

2023.06.01.

Könnyű eltévedni a világban.
Elég hozzá annyi, hogy túl nagy figyelmet szentelünk a kívülről jövő hívásoknak, ingereknek -, ami által hamar megfeledkezhetünk az önmagunkkal való „találkozások” fontosságáról.
Sokan panaszkodnak, hogy elképzelésük sincs arról, mi életük célja, vagy érzik azt, hogy nem a saját útjukat járják.
Tapasztalják aztán ennek az elveszettségnek a következményeit is:
az önbizalom, az önszeretet egyre növekvő hiányát. Persze aztán további fájdalmas hatások mutatkoznak: a folyamatos energiátlanság, erőtlenség, a belső harag felizzása, a hosszan fenntartott negatív gondolatok és sötéttónusú érzések által létrehozott betegségtünetek.
A legtöbb, amit önmagunkért tehetünk ahhoz, hogy visszaállhasson a harmónia állapota bennünk: lelassítunk, megállunk, szelídítjük vágyunkat a kifelé menekülésre – és keresni kezdjük külső-belső csöndünket.
A pandémia (mint tanítás) (is) erre kínált lehetőséget számunkra (és alig-alig éltünk vele, mert a kifelé figyelés, háborgás, ellenségeskedés nagyobb húzóerőnek bizonyult akkor még az ébredésnél). Az elvonulásra, a visszahúzódásra, saját belső birodalmaink rendbe tételére provokált bennünket.
A harsona – ugye, halljuk? – azóta is szól: megannyi próbatételünk mentén az Univerzum arra ösztönöz bennünket, hogy végre önmagunkat válasszuk. Beleállva sorsfeladatunkba, Aranykort teremtsünk, mérgező mintáink elengedésével, elavult áldozatszerepünk felszámolásával.
Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha lemondunk külvilági függéseinkről, kényszerességünkről -, és a gyakorlatban is rendszeresítve azt, párbeszédbe elegyedünk (figyelemre és szeretetre hangolt) változásra szomjazó lényünkkel.

Próbálj ki valami újat!

2023.05.31.

Nem tetszik a világ úgy, ahogy van?
Tudsz rajta finomítani.
Képes vagy arra, hogy a lényed és a rád bízott világszeglet fényének feltámasztásával egy részét paradicsommá varázsold, ezzel példát, inspirációt adva másoknak ahhoz, hogy elhiggyék, lehet másként.
Nemcsak domináns, mindenturaló férfierővel.
De megjelenhet – rajtunk keresztül – a folyamatban a szív is. A nő finom, szerető érintése.
Próbálj ki valami újat!
Az idáig old(ód)ást nem hozó háborúzás helyett – most inkább az arany középút harmóniáját keresd.
Sötét tónusokat festő ellenségeskedés helyett – a megértést, és az abból fakadó, téged érintő tanítás bölcsességét.
Mások életének nagyítóval való kritikus szemlélése helyett – fordulj befelé, és érezz rá, Neked mire van szükséged a táguláshoz, a növekedéshez, a teljesedéshez. A megváltó önszeretethez.
Vigyázz magadra, gondoskodj magadról. A kosaradat, amelyből mindenképpen és folyamatosan táplálsz, töltsd fel mindenféle jóval.
Szeretettel. Empátiával. Megbocsátással.
Takaríts a saját házad táján, a kiskertedben.
Söpörd ki mindazt, ami mérgez -, és hívd meg életteredbe mindazt, ami hozzásegít a boldogságodhoz.
Mert csak a hálával teli ember nem bánt…
Minden változás belülről indul…
Minden pillanat, amit mások megítélésére fordítasz – időhúzás, az Aranykor eljövetelének hátráltatása.
Ideje az önmagunkért való felelősségvállalásnak.
A nagy kép egy puzzle-darabja mégiscsak mi vagyunk.
Együtt, egyéni transzformációval (még mindig) magasabb rezgésbe emelhetjük a világunkat.

Bízz!

2023.05.30.

Bízz!
Mindennél nagyobb szüksége van a világnak, a ma emberének a női energiára -, és a bizalom maga is Istennői áldás.
Engedd (meg), hogy úgy alakuljon Benned és körülötted a világ, ahogyan azt az égiek bölcsnek látják.
Emberi tévedés azt gondolni, hogy erőszakolt külső kontroll nélkül elvesztettek vagyunk: valójában éppen a kényszeres uralkodásvágy az, ami vakká tesz – és persze a mögötte meghúzódó félelem.
Csak az tud összeomlani benned és körülötted, ami nem valódi, ami nem része az Isteni Tervednek. Engedd el, ami menni akar, hogy a helyére beléphessen, ami táplál, erősít, szárnyakat ad. Ennek van itt az ideje. Akkor is, ha most épp nehéz és fájdalmas, tudd, az univerzum mindig érted dolgozik. Azért, hogy hazatalálj. Önmagadban.
Bízz!
A jelenlét, a nyitott szív, a nyitott elme és a lélekkel átitatott belső figyelem ajándéka a tisztánlátás és az éberség.

a világ zajáról való leszakadás

2023.05.22.

… akkor vagy szabad, amikor Ön-Mag-Od vagy…
Ahhoz, hogy befelé tudj figyelni, meghalld és meghallgasd lelked iránymutatásait, amelyek a Téged hazavezető „sárga köves úton” tartanak -, kell a világ zajáról való leszakadás. Kell a határhúzás tudatossága, amely által nemet tudsz mondani mindarra, ami nem szólítja meg a szívedet.
És kell az is, hogy az IGEN-jeid is kifejeződhessenek: a benned és általad lüktető, nagybetűs ÉLETRE. Ehhez önszeretet kell – a „megérdemlem” felszabadultsága.
Kell a csend. Nagyon kell.
Engedd meg magadnak…

Egyformák vagyunk - egyek vagyunk

2023.05.18.

Hogyan ítélkezhetnék feletted, amikor éppen olyan vagyok, mint te?
Föld és víz, tűz és levegő és… – minőségek, erők – összjátéka…
Kibillent, és megtalált egyensúly; lent és fent tánca; arany középútra törekvő izgágaság?
És a csönd is én vagyok, amikor beleállok végre középpontomba, és kitárom szárnyaim, két lábbal a földön állva, rácsodálkozva a létezés nagyszerűségére…
Hogyan ítélkezhetünk egymás felett, amikor egyformák vagyunk? Küzdelmeink által érésre predesztinált, hazavágyó vándorok?
Hogyan ítélkezhetünk önmagunk felett, amikor egyek vagyunk mind? Hogyan?
Sötétségünk átvilágítása – az elfogadás fényerejével – látásunk visszanyerésének egyetlen módja… Az izmosodó önismeret nyomában, a lényünkben virágba boruló empátia. Az önszeretet.

Ne a hibázástól féljünk

2023.05.17.

Ha nem hibáznánk, nem vétenénk el a lépést, nem botladoznánk életutunkon -, nem tudnánk szembesülni azzal, hol kell irányt váltanunk, mely belső minőségeinkben szükséges tovább-bontakoznunk ahhoz, hogy teljesebbé válhassunk lényünkben.
Nem volna fejlődésre való felhívás, mozdulásra, mozgásra való sürgetettség, földi küldetésünkbe való beleállás sem. Nem volna játék, nem volna kihívás, nem volna kaland, sem ezerszirmú tapasztalás -, állóvíz volna, evolúciós megrekedtség.
Mindannyiunk lehetősége az önmagunkkal való szembenézés, majd az azt követő tudatos belső munka -, és ehhez tévedéseink tükrében kapunk provokációt, útmutatást, a transzformációhoz szükséges eszközöket.
Ne a hibázástól féljünk, az természetes és elkerülhetetlenül bekövetkezik mindenki számára, aki vállalja az életet. Inkább arra koncentráljunk, hogy egy-egy botlást felismerjünk, felelősséget vállaljunk érte, üzenetét fogadjuk, tanuljunk belőle, és – minden síkon – változtassunk a félrevezető mintán. Ez alkímia: így alakítjuk át a bennünk élő sötétséget, tudatlanságot fénnyé, érlelt, tapasztalat által is kimunkált bölcsességgé – önmagunkban, és ezáltal a világban.
Aztán – gondoljunk erre is -, tudatosítsuk magunkban győzelmünket, veregessük meg saját vállunkat; és haladjunk tovább, diadalunk által megizmosodott önbizalommal, növekvő önszeretettel.
Ahogyan tágulunk és nemesedünk önmagunkban, egyre magabiztosabban és elszántabban bevilágítva sötét oldalunkat -, úgy csökken bennünk a félelem, szelídül az ítélkezés. A világ átaranyozására hivatott empátiát így tudjuk a leginkább előhívni magunkból.
Nem a tökéletesség illúziójának fenntartásába belefásulni az utunk, hanem erőink folyamatos, fokozatos megismerése, harmonizálása, és a világ javára fordítása -, ez az, amitől szárnyaink újra működővé válhatnak, és emlékezhetünk: kik is vagyunk valójában, és mi a küldetésünk ezen a bolygón, ebben az életben, itt és most.

Fegyelmezni a megmentőt magunkban

2023.05.16.

Hagyd aludni azt, akinek erre van szüksége.
A megmentői szerep fűtőanyaga – minden látszat ellenére -, erőszak: nem elfogadni mások tökéletesen egyedi útját, döntéseit, belső igényeit, tempóját -, nem lehet a tisztelet és a szeretet kifejeződése, bármennyire is felszíni jószándék vezeti a változtatást sürgető embert.
Igen, van, aki mélyen alszik, és ébredni sem akar; aztán egyszer csak, váratlanul érkezik hozzá egy katarzis, egy krízis az életben, amely olyan, idáig ismeretlen erőket ébreszt fel benne, amelyek előbb célba engedik őt, mint azt, aki ezoterikus ismereteit tekintve igencsak előrehaladott, ám gyakorlati útján – éppen kifelé való koncentrációja és játszmakényszere miatt -, esetleg időről időre megfeledkezik önmaga táplálásáról, és emiatt egyszer csak elakadásban találja magát.
És igen, vannak Csipkerózsikák is, akiket egy átok kényszerít kiadós szunyókálásra -, ám a mese is súgja: elképzelhető, hogy míg mi tévesen azt gondoljuk, hogy valaki épp tetszhalott állapotban vegetál, tehetetlenül a királyfi csókjára várva -, valójában a belső világokban királynői koronája felvállalására készülődik, és ehhez erősíti magát.
Befelé figyelj; és így fegyelmezni tudod önmagadban a késztetést: hogy ítélkezőn tekintve mások útjára, kéretlenül beavatkozz életük eseményeibe, ezzel elvéve tőlük a felnőtté válás és a belső izmosodás lehetőségét. És magadtól az isteni tervbe fektett bizalom tapasztalását…

Mit tanítasz gyermekednek a boldogságról?

2023.05.10.

Belegondolsz-e időnként abba, hogy milyen tanítást adsz át gyermekednek a boldogságról?
Mutatod-e neki azt, hogy élni ajándék és a hálateli, szerelmetes szívnél komolyabb erő nincs ezen a világon?
Felhívod-e figyelmét napi gyakorlatoddal az öntáplálás, az önszeretet fontosságára, és arra, hogy a saját topánkánkra rátalálni, azt viselni az egyik leglényegesebb emberi küldetésünk?
Lát-e téged időnként kibontott hajjal, szabadon táncolni, belefeledkezve a pillanat mámorába? Vagy szabad alkotásban, hogy ezáltal kisírhatóvá váljanak bent-rekedt könnycseppjeid?
Megfigyelheti-e lényedből tükröződni a benned élő nő és férfi harmonikus együttlélegzését, teremtésben kibontakozó egységerejét?
Tanulhatja-e a közeledben, hogy elfogadással, megbocsátással közelítve gyengeségeinkhez, sebhelyeinkhez, intenzívebbé válhat a gyógyulás?
Megcsodálhatja-e – téged figyelve -, hogy minden bukás utáni talpra állás erősebbé tesz önmagaddal kötött szövetségedben?
És azt, hogy az empátia által tágasabbá simogatható a világ?
Meg, hogy a jókor, jól kimondott Igenek, vagy Nemek világokat mozgathatnak ragyogóvá, bennünk és körülöttünk?
(Mert tudjuk, nem elsősorban a szavak számítanak, hanem a gyakorlati példa és a mögötte életre ébredő belső energia.)

Hazavezető Út

2023.04.25.

…csendesedni…
…csönddé válni…
…saját szív-verésünk ritmusára ringatózva megengedni, hogy az találjon ránk, amivel feladatunk, küldetésünk van…
…akkor, amikor e találkozásnak ég által elrendelt ideje van…
…és figyelni…
…majd Szívből mozdulni.
Vagy csöndesedni, tovább. Mélyülőn.
Kapcsolódón. Befelé.
Hazavezető Út ez.
Az örök MOST-ban.

Empátiával a próbatételek felé

2023.04.22.

Az élet attól marad mozgásban, az ember pedig növekedésben, hogy időről időre próbatételeket hoz elé az univerzum.
Olyan teszteket, amelyek személyre szabottak, saját gyenge pontjainkon kaparásznak bennünket, a legérzékenyebb időzítéssel -, és így persze a lehető legnehezebbek számunkra.
Csak azért, mert valaki nem beszél a kihívásairól, a bukásáról és a fájdalmairól, nem jelenti azt, hogy ezek nélkül való az élete. Mindenki, és tényleg mindenki küzd a maga sárkányaival.
Az együttérzés, a türelem és a tisztelet hatalmas támogató erő az úton, amelyet – akárhogyan is -, együtt járunk, egy újjászülető, szép világért.

add meg magadnak!

2023.04.20.

Régről hozott áldozatszerepünk egyik jellegzetessége, hogy nehezen adjuk meg a tápláló figyelmet önmagunk számára.
Időről időre (sőt van, hogy folyton folyvást) lelkiismeret-furdalásunk van amiatt, hogy nincs elég időnk mások támogatására, nem tudunk tökéletesen helytállni életünk (túl) sok területén, a mindennapos szolgálatban örökös elmaradásaink vannak.
Nem elég tehát az, hogy éjjel-nappal kíméletlenül hajtjuk magunkat, de még elégedetlenkedünk is teljesítményünkkel.
Ha így bánik valaki egy másik emberrel, nem hajcsárnak, rabszolgatartónak, börtönőrnek, bántalmazónak nevezzük vajon?
Amikor nem szánunk időt önmagunkra, amikor hárítjuk az önmagunkkal való találkozás lehetőségeit, amikor mindent elkövetünk azért, hogy feltöltsük morajjal a hozzánk kívánkozó csendet -, a bennünket nyomorító átok megtörése ellen dolgozunk, nem kevésbé hatékonyan, mint külső „ellenségeink”.
A kérdés nem is a „hogyan lépjek ki a mókuskerekemből”, hanem az, hogy akarom-e igazán a szabadságomat. Érdemesnek tartom-e magamat rá. Mert aki az önszeretet forrásából merítve a változás és az ÉLET mellett dönt -, azt égi erők emelik a fény felé, megállíthatatlanul.
 
Könyv az áldozatszerepből való kilépés lehetőségeiről: hamarosan… Érdeklődj!

A mese mindig tükör

2023.04.19.

Valóban túlságosan passzívak volnának a mesehősnők?
Szempilláikat rebegtetve várják a külső megváltót, a szőke herceget, míg ők maguk nem tesznek semmit a változásért?
Egyszer volt, hol nem volt, – „Istennői ajándékként” – megérkezett az emberiség számára a népmese, amely a felnőttek pszichológiai – spirituális ébredési folyamatait (volt) hivatott támogatni.
Tudjuk, nem mindenki ért egyet azzal, hogy jó, ha az emberek egy könnyen elérhető „varázseszköz” által önmagukra találhatnak, így aztán egy borongós napon gyermekműfajjá lett korlátozva a mese, a történeteket pedig cenzúrázni, tartalmilag átalakítani kezdték, ezzel sokszor tudatosan félrevezetve a hallgatóságot, majd az olvasókat.
(Így ébred például Csipkerózsika a királyfi csókjára a mai mesében -, míg az eredeti verzióban másképp zajlanak az események.)
Meghatározó, hogy az aktuális, addig „szájról szájra” öröklődő népmese lejegyzése mely korszakban történt, hiszen a tudatos népnevelés aktuális céljainak megfelelően lettek nemcsak a történetek, de a karakterek, és azok megnyilvánulásai is kozmetikázva.
Hangsúlyozott szereplővé vált emiatt az engedelmes „jókislány” – ezzel (is) elhallgattatva a bennünk élő női erőt, áldozatszerepre hívva bennünket.
Ennél az egyoldalú női minőségnél sokkal többet, sokkal gazdagabban és összetettebben, sokkal árnyaltabban kínál(t) egyébként a meseirodalom.
Ehhez a „leegyszerűsítési” folyamathoz járultak hozzá a Disney-rajzfilmek is, amelyek szintén erre az archetipikus beszűkülésre tanították (és tanítják), nevelték (és nevelik) a gyerekeket, a cseperedő hercegnőket, kihagyva a meséből a mély önismereti részeket, amelyek fejlődésre sarkallják az ember lányát (és persze fiát is).
Nem lehet megkerülni a témát: mindeközben mesét hallgatni is elfelejtettünk, a képernyőcentrikus jelenkor tovább gyengítette bennünk a szimbólumértő női oldalunkkal való kapcsolatot, amely szükséges, sőt, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy alámerülhessünk egy-egy történet pszichológiai – spirituális bölcsességtárába.
A legtöbb népmese (megfelelő verziója) ma is hozza számunkra az aktív, saját sorsukért, ébredésükért tenni képes nőket (de/és nem mindig főszerepben állnak a mesében).
Ők akkor is kitartóan tanítanak bennünket példamutatásukkal, felébredt fényükkel, ha mi, még szunyókáló női elménkkel, nem tudunk kapcsolódni a meséhez és a karakterhez, vakon tapogatózunk, és csak legyintünk a felkínált mesebölcsességre, miközben logikus, férfielmés válaszokkal értelmezzük önmagunk, és gyermekünk számára a történetet – tévesen.
Az önismereti fejlődéshez fontos, hogy minőségi meséhez nyúljon a szülő, a pedagógus, az olvasó -, hogy tudjon odaadással mesélni, a belső képeket látva és ezáltal láttatva, és ne magyarázza soha a hozott történet tanulságait; hagyja a gyermeket a maga módján feldolgozni a mesét. „Nyereségünk és gazdagodásunk” rendkívüli lehet ezáltal.
Nagyon sokféle nőtípus van a mesékben (ha megfelelően közelítünk hozzájuk, felismerhetjük ezeket) -, és mindegyiktől tanulhatunk valamit, önmagunkról.
Van, akitől aktív cselekvést, és önvédelmet, másoktól látszólagos passzivitást, amelynek ereje rendkívüli lehet és képes akár egy világot megváltoztatni: életmentő például az intuíciónkra való figyelmet (újra) elsajátítani, vagy képessé válni a türelmes várakozásra, a meditatív befelé fordulásra.
Igen, persze, hogy vannak passzív hősnők a mesében, de mindegyikük passzivitásának oka és célja van.
A tisztánlátáshoz érdemes elgondolkodni azon is, hogy miért vált ki tiltakozást belőlünk a várakozás és a szempillarebegtetés rítusa?
Melyik archetípust, melyik női minőségünket utasítjuk el annyira, hogy egy történetben viszontlátva azt, indulattal elfordulunk tőle… A mese mindig tükör – rólunk. Mindig.
A kérdésem tehát: vajon valóban túlságosan passzívak némely mesehősnők? És ha igen, olyan nagy baj ez?
Igen, vannak közöttük olyanok, akik szempilláikat rebegtetve várják a külső megváltót, a szőke herceget, míg ők maguk nem tesznek semmit a változásért.
De ha jobban (és őszintén) magunkba nézünk, talán mi is vagyunk így néha, üldögélünk a hamuban, és saját sorsunk felett kesergünk. Majd amikor ezt megelégeljük, a külső megváltó felé tekintgetünk: jönnek körénk a spirituális mesterek, önismereti kurzusok és könyvek, tucatszámra. Mígnem egy napsütéses reggelen ráébredünk, hosszú, terméketlennek tűnő ábrándozási ceremóniák után, hogy így nem jutunk sehova. A bálba való megérkezésért – és ezáltal a királynővé válásunkért – nekünk kell tenni: a mesterek, kurzusok és könyvek csak addig tudnak vinni bennünket, míg áldozatszerepünkre szükségünk van, a nagy (belső-külső) lépés megtételének előkészítéséhez… (elegem van a bábuszerepből, ÉLNI akarok, hús-vér emberként végre, felelősséget vállalva önmagamért!)
Miért is a szempillarebegtető, önsajnálatban vergődő, külső megmentőre vágyó leánykák vannak mesére tekintő figyelmünk fókuszában napjainkban? Ugye, már tudjuk is a választ? 🙂

éberré válni

2023.04.14.

Az elfogadás, az alázat jutalma az éberség.
Az élet törvénye, hogy senki és semmi elől – akivel és amivel dolgunk van -, elmenekülni nem tudunk. A még el nem sajátított leckék közvetítői mindaddig a nyomukban lihegnek, amíg le nem lassítunk, meg nem állunk, hátra nem fordulunk, farkasszemet nem nézünk velük, és át nem vesszük az üzenetüket.
Ezért van az, hogy hiába hagyjuk magunk mögött a szülői házat, annak feloldatlanságai visszaköszönnek a párkapcsolatainkban, később pedig, ha nem változtatunk, a gyermekeinkkel való konfliktusainkban.
A gonosz mostoha is különféle alakokban támad, fel nem adva üldözési kényszerét, míg tudomásul nem vesszük: a megtévesztő külső mögött mester lakozik, akinek nincs más célja, mint előprovokálni mélyünkből a lefojtott erőt, és azonnal eltűnik, köddé válik, amint képessé válunk helyesen reagálni piszkálódásaira, gyilkos próbálkozásaira.
Amint tisztelettel, alázattal elfogadjuk azt, hogy mindannyian ugyanazon törvénykönyv fejezeteit tanuljuk, éberré válhatunk a ránk váró provokációk lehetőségére, és a megszabadulás útjára ezzel tudatosan lépve, átírhatjuk akár életünk meséjét.

mit is csinálnak az alvó királylányok? 2

2023.04.13.

Nagy a különbség a terméketlen ábrándozás, a „sült galambra”, a „fehér lovas királyfira” (a külső megmentőre) vágyakozás/várakozás -, és a népmesék hősnőinek átmeneti passzív magatartása között. Míg az első elválaszt az élettől és egyre távolabbra űz a valóságtól, a bennünk rejlő erőtől, addig a második épp ellenkezőleg hat: elvezet hiányzó oldalunkhoz, teljesedésünk transzformációját hozza el számunkra.
Az alvó, tetszhalott, magányba fordult hercegnők és királylányok mesterien hozzák számunkra a szükségszerűen és sürgetően elsajátítandó mintát: kell az ébredésünkhöz, a felszabadulásunkhoz, a felnőtté válásunkhoz a befelé fordulás, a saját lényünkre való koncentráció, a meditatív önmagunkba feledkezés, a külvilággal való kényszeres kapcsolódni vágyás feladása, az elvonulás belső világainkba. A csöndálllapotok által utat kell nyitnunk önMAGunk felé, hogy a (kizárólag) belülről érkező megváltás energiája ránk találhasson.

feledkezzünk bele csöndjeinkbe

2023.04.12.

Amióta az áldozatszerepről írok könyvet, és benne népmese-hősnőkre hivatkozom, sokan kérdezik tőlem, ugyan mi jót is tanulhatnánk ezektől a szegény leányoktól, hercegnőktől, amikor végtelenül passzívak. A kérdés jogos, ha a férfi elménkkel, elemző módon olvassuk a mesét, ugyanis ezek a történetek ébreszteni – gyógyítani akkor tudnak, ha a női oldalunkat nyitjuk rájuk, és megengedjük a tudatalatti elménknek a felfedezés örömét. Aki így hallgat, olvas, az olyan tudásanyag birtokába juthat önmagáról és az emberi útról, ami által valóban megváltozhat a világképe, az élete.
/Ezért (is) fontos az, hogy már kisgyermekkorban rendszeresen meséhez – NEM képernyőhöz! – juttassuk csemetéinket, mert az első esztendőkben még természetesen működik bennük a női oldal, így életre szóló megértésekhez juthatnak e csodás történetek és a karakterekkel való azonosulás által. Feltéve persze, ha a felnőtt nem kíséri, vezeti félre „lebutított” történetekkel, racionális magyarázatokkal a mesélés folyamatát, hanem meghagyja gyermekének az önálló feldolgozás varázsát./
Visszatérve a hercegnőkre: bizony, (a látszat ellenére) ideje volna tanulnunk tőlük 🙂
Ami a külvilág számára ugyanis passzivitásnak tűnik, az a belső világokban tudatos önismereti munka lehetősége.
Nem éppen az a kihívása a mai kor emberének, hogy a női minőséget háttérbe szorította, így elfelejtette, hogyan is kell kikapcsolnia férfi elméjét, és a szívével találkozva válaszokra találni?
Nem azért nem halad a 21. századi kereső a boldogság útján, mert kifelé néz, rajta kívül álló forrásokba kapaszkodik, ahelyett, hogy befelé hallgatózna?
Éppen az állandó rohanás és pörgés miatt nehéz felismernünk, kik is vagyunk valójában, mert a fókuszunk a külvilági csábításokra irányul, mások véleményének megfelelően ítéljük meg önmagunkat, ahelyett, hogy belefeledkeznénk csöndjeinkbe.
Amikor Hófehérke a törpék házába, majd az üvegkoporsóba „menekíti önmagát”, nem tesz mást, mint megpihenve a külvilág zajától, női oldalára igent mondva, elmélyül saját lényében – meditál.
Ugyanez történik Csipkerózsikával, akit a tizenharmadik archetípus (a meg nem hívott tündér) átkának köszönhetően (szerencséjére) önismereti felfedezésre, belső munkára (százéves álomra) kényszerül, így aztán felébredhet, azaz túlnőhet a családi karma túlféltő, „az ismeretlen” felfedezését, a kihívásokat messze elkerülő felszínességébe záruló szűk valóságán (mai szóval: a Mama Hotelen).
A királylányok a (női) felébredés útjának reprezentálói: így pedig – szemben a külvilágban rendet teremtő, szintén csodálatos férfioldallal – ők a belső világuk megismerésével találnak önmagukra, kincseikre, és teszik magukat késszé a boldogságra. Transzformálódni, változni csak a külső némaságban, a befelé fordulásban, az önfókuszban lehet, így alakul át A hat hattyú című varázslatos népmese női főszereplője is. Ezek a hölgyek a szenvedés, a csönd és az elszánt meditáció által váltják meg önmagukat.
És ez még csak a kezdet!
Készülő könyvemben tovább mesélek, tovább idézek és hivatkozom – mert a népmesék tényleg, de tényleg mindent tudnak rólunk és felszabadulásunk útjáról… (ezért, felébresztve női oldalunkat, érdemes megtanulnunk „új szemmel” olvasni bennük, ahogyan gyermekeink teszik, ha hagyjuk)…

Alkalmazkodni a kiszámíthatatlanhoz

2023.04.09.

Ideje hozzászoknunk, elfogadnunk, hogy (a szokásosnál is) kiszámíthatatlan(nabbá vált) az élet.
Egyre nehezebb terveznünk: az alkalmazkodni tudás komoly erőforrásunk ebben a transzformációra hangolódott, különleges korszakban.
Ezt tükrözi az időjárás, ezt mutatják a világesemények, saját egyéni sorsunkban is erre kapjuk sorra a tanításokat.
A túl sokáig tetszhalott állapotba kényszerített női oldalunk feltámasztásának ideje van (semmi kétség!), amelynek tudása nemcsak túlélésünket segíti e kihívásos időkben (a jobb agyféltekénk spontenaitása, kreativitása nélkül igencsak ijesztővé – dermesztővé válhat számunkra a létezés), de az élet csodáinak észrevételében, megélésében is ez adhat támogatást számunkra. Képessé válni az örömre, a hálára, az ünneplésre akkor, amikor látszólag megkergült körülöttünk a világ, és bennünk is nagy átalakulások, bizonytalanságok zajlanak -, a legnagyobb erő napjainkban. Tudni, hogy minden értünk van, és ezzel a belső bizalommal belefeledkezni az itt és most-ba -, átsegít minden krízisen, akadályon, és végül győzelemhez vezet.

önvédelem

2023.04.03.

Anyatigrisként véded saját gyermekedet, ez természetes, ugye? Kiállsz, harcolsz érte, oltalmazod, védelmezed, vigasztalod.
De megteszed-e ugyanezt saját belső gyermekedért? Húzol-e határokat, kimondod-e, megléped-e, ami fizikai-érzelmi-mentális biztonságodat, egészségedet szolgálja?
Aki eldöntötte, hogy Halak-kori áldozatszerepét ledobva átugorja az Aranykor küszöbét, nem tudja elkerülni fogainak és karmainak felvállalását. Meg kell tanulnia NEMET mondani akkor, amikor fenyegetésekkel közelíti külső-belső épségét az életprovokáció; és IGENT, amikor épp teljesedésre hívja az inspiráció. A megkülönböztetéshez pedig szükséges kidolgozni az éberség, az intuíció művészetét lényünkben.
Sok évszázados elnyomottság után komoly tanulási folyamat az önvédelem rítusának elsajátítása – és ezzel vadiúj minták teremtése is -, de elkerülhetetlenül szükséges. És nemcsak a kinti világban, de odabent is: merthogy saját önbántalmazó hozzáállásunk legalább akkora csapda, mint nem határokat húzni akkor, amikor erőnk felvállalására kényszerít éppen az univerzum.

te jössz!

2023.03.31.

Idáig másokat szolgáltál, tápláltál, támogattál, türelemmel, megfeledkezve saját igényeidről.
Most pedig ülsz a semmi közepén, és siratod önmagad, saját lényed-fényed hiányát -, mert nem vagy sehol, nem tudod, ki vagy és mi a szereped ezen a világon.
Ha így érzel, ideje az ünneplésnek. Mert az a fájdalom, amely ebben a pillanatban benned sajog, azt mutatja, még itt vagy -, és ha még itt vagy, változtatni is tudsz. Hogyan?
Kezdj gondolni önmagadra, törődni önmagaddal; és támogass, táplálj, szolgálj – immár befelé. Türelemmel.
Így válik a kizsákmányolt áldozatból méltóságában hazatalált, saját belső erejében ragyogó királynő.

mostohaerők

2023.03.30.

Az önismereti munkában, az áldozatszerepből való önkiléptetésben, bölcs elfelejtenünk a tökéletességvágyat, mert az csak a sötét foltok erősítésében masszíroz bennünket: egyre több az elfojtanivalónk, amit kitagadunk önmagunkból, mert nem egyezik ideális énképünkkel, saját lényünk felé támasztott elvárásainkkal.
Azért, hogy ne kelljen szembenéznünk szégyenfoltjainkkal, a mélybe taszítjuk őket.
Ám ezzel nem szabadulhatunk meg hatásuk alól -, a külvilágban ugyanis manifesztálódnak, megelevenednek, a nyomunkba erednek, üldözőbe vesznek, és a végsőkig kínoznak bennünket, míg ki nem mondjuk: „ELÉG, MOSTOHA! ÉRTEM A TANÍTÁSODAT!”
„Látlak, és látom immár magamat is, teljességemben. Hasonlítok rád, hiszen az anyám vagy, és a mintáid bennem élnek tovább…” – mondhatná Hófehérke, de inkább férjhez megy a királyfihoz, és a boldogsága megteremtésére koncentrál.
Mindaz, ami a külvilágban, a másik ember lényében, viselkedésében irritál – a manifesztálódott mostohaerő, amit magadban megtagadtál. Amikor ítélkező vagy, kritikus és mereven elutasító – saját vakfoltjaiddal háborúzol (tűnjetek el, látni sem akarlak benneteket!). De ott vannak, nem mennek sehová – elválasztanak a teljességtől, az egész-ségtől. Az élettől.
Áldozattá tesznek. Vakká, önmagadra.

megműveletlen belső vidékeink

2023.03.28.

Szúrós tekintettel kísérni a másik útját, annak gyengeségeire vadászva?
Pálcát törni egymás fölött?
Érdemes?
Önmagunkat gátoljuk vele, hiszen a gyógyulásunk azáltal zajlik, ha belső igényeink mentén tápláljuk lényünket, nem pedig akkor, ha figyelmünk újra meg újra idegen világokban kóborol.
Ám ha mégis kényszeresen betolakodnánk egymás sorsába, hívatlanul – merthogy az ember gyakran menekül saját igazságai elől, máshová -, tudatos transzformációnk érdekében, váljunk éberré: ami benne felkavar, az bennem is fennálló egyensúlytalanság. Amire elutasítással, ingerülten, ítélettel reagálok, az megműveletlen belső vidékem. Így ha valóban elszánt vagyok önismereti utamon, máris befelé kérdezek kincset érő felismerésemmel: embertársam általam tetten ért sérülése mire is emlékeztet az én birodalmamban?
Nincs tökéletesség, nincs makulátlanság – az emberi út tévedések, majd ideális esetben belátások, beavatódások sorozata.
Saját ólommá keményedett magunkból – empátiával – kiszeretni az aranyat, így felszínre szelídíteni szárnyainkat -, ez mindannyiunk áldott, felemelő küldetése.

Belső nagytakarítás

2023.03.27.

Hiába röppen elő az erőtlen sóhaj Hamupipőke szívéből: „szeretnék én is elmenni a bálba”. Amíg nem „takarít” (elméje világában), nem válogatja szét a táplálót a mérgezőtől, nem sírja el korábban megtagadott könnyeit, nem hallgatja végig lélekhangjának üzeneteit, és nem fogalmazza meg az ég felé belső vágyait – a varázslat nem tud megvalósulni.
A tudatalatti elme, a női oldal kimondatlanságok, elfojtások általi szennyezettsége akadálya a tudatos teremtés folyamatának. Áldozatszerepből ugyanis mást nem tudunk behívni életünk színpadára, csak a mostohák általi provokációt, és az ébresztésünkre hivatott ostorcsapásokat.

az út, ami hazavezet

2023.03.23.

Amikor elengedjük áldozatszerepből érkező, önbüntető gyakorlatunkat, és megengedjük önmagunknak végre azt tapasztalni a lényünkből, a világból- ellenállás nélkül -, ami épp jönni kíván felénk, tanításképpen -, akkor (és csakis akkor) elkezdünk ösztönösen beavatódni a belső csöndbe, ismerkedni a jelenlét csodájával, a gyermeki önfeledtséggel. Akkor (és csakis akkor) megnyílik számunkra a saját út, amely hazavezet…

a Természet szentélyében

2023.03.22.

A tavasz energiái rendkívüli erőforrást adnak számunkra ahhoz, hogy elindulhassunk egy új, bennünket életre támogató ösvényen.
Lépj be a Természet szentélyébe, imádkozz vagy csak csöndesedj el, és figyelj!
Amiről ilyenkor a szíved énekel – az a Te igazságod.
Az a Te valódi utad.

határhúzás 2

2023.03.21.

Amikor az ember egyre csak ad, egy idő után előfordulhat, hogy a megajándékozottak már nem értékelik erőfeszítéseit, sőt, elégedetlenné válnak, amikor épp nem a szokott rutinnak, az elvárásaiknak megfelelően áll helyt – feléjük való szolgálatában – a másik. Felborul az egyensúly, az energiaáramlás ezen a ponton akadályoztatottá válik. Az, aki idáig a hálaérzetből, a „kellek, szükség van rám, nélkülözhetetlen vagyok” illúziójából jóllakhatott, most átéli az érzelmi éhezést és a kizsákmányoltság fájdalmából értetlenkedve, fogyni kezd az erejében.
Az áldozatszerepbe belecsúszni igen könnyű, de tetten érni benne magunkat és észrevenni, elfogadni a folyamatban saját felelősségünket (is), már komolyabb kihívás.
Egészséges határainkat megtalálni, meghúzni – ez a korszak egyik fontos evolúciós tanítása.

áldozatból - királynővé

2023.03.20.

A tavaszi napéjegyenlőség nyomában belső szabadságharcot provokáló energiák érkeznek, komoly esélyt adva mindannyiunk számára a markáns és szükségszerű változások megtételéhez.
Ne hezitálj ráfeküdni a tűzhullámokra – érted dolgoznak.
A túlgondol(kod)ás, a túlagyalás, az örökös analizálási kényszer – a domináns férfielme itt és most-ból bennünket hevesen kiűző hatása – elérheti persze, hogy e kivételesen támogató energiák ölelésében is a hamuban maradást választjuk, ám ha a megengedés, a belső csönd megteremtése mellett döntünk – egy új, szenvedélyes misszió nyílhat most az életünkben, áttranszformálva bennünket áldozatból – királynővé.

IDEJE KILÉPNI AZ ÁLDOZATSZEREPBŐL

2023.03.18.

Mi kell ahhoz, hogy Hamupipőke eljusson a bálba?
Nem szabadul a hamuból azzal, hogy szomorkodik, sajnál(tat)ja magát, álmodozgat, külső hangoknak engedelmeskedik; nem törődhet bele bántalmazói visszautasításába sem. Az kell, hogy az „elég
volt” és a vágy által keltett tűz útnak indítsa – kilépjen a kertkapun, elsétáljon a temetőbe és… (figyelj most jól) szembenézve anyasebével, elsírja bent rekedt könnyeit, kimondja a kimondhatatlant – ezzel felébresztve női oldalát. Ennek erejéből pedig már megfogalmazhatja őszinte igényeit, vágyait… melyekből elindulhat az új világ születése.
Az áldozatszerepből való kilépésünk ideje van. Minden ezért, értünk dolgozik – bennünk és körülöttünk. Hagyjuk, megengedjük végre?

HETEDÍZIGLEN

2023.03.16.

Mindaz, amit nem oldok fel, nem gyógyítok meg magamban, továbbhagyományozódik a következő generációkra, örökségemként. Gyermekeim, unokáim és mindazok, akik jönnek, megérdemlik, hogy lényemből – létemből itt és most a legjobbat kihozva, aranyfényű áldásommal indíthassák útjukat e földi játszótéren. Minden egyes önfelszabadító lépésemmel, sóhajommal könnyítek csomagjaik súlyán.

FELSZABADÍTANI ÖNMAGUNKAT

2023.03.14.

A ki nem mondott szavak, az el nem sírt könnyek visszatartanak kibontakozásunkban, haladásunkban, szív-virágzásunkban. Felszabadítani önmagunkat elfojtásaink, belső titkaink alól – elindulásunk, áramlásunk, hazatérésünk egyik kulcsa.

TÁPLÁLÓ FIGYELEM

2023.03.13.

Ha jól kívánunk szeretni – másokat, önmagunkat -, meg kell tanulnunk előítéletek nélkül, bátran (meg)hallgatni, a belső csöndünkből. A biztonság terében való, félelem és negatív következmények nélküli, szabad önkifejezés lehetősége adja meg azt a támogatást, amely által megélhetjük a „bármilyen vagyok is éppen, szeretve vagyok” érzését – ami gyökereket és szárnyakat ad számunkra a létezéshez. Ahol sok a tabu, a titok, ahol kinevetnek, kigúnyolnak, megkérdőjeleznek, megszégyenítenek azért, mert megmutatom, ki vagyok aktuálisan -, ott előbb-utóbb, így vagy úgy, szakadásnak indul a világ…

MINDENNAPI HÁLA

2023.03.12.

Az ember könnyen hozzászokik a jóhoz. Idővel minden áldás természetessé válik számára, és emiatt nehéz a hála érzésében maradnia. Pedig köszönetet mondani azért, hogy élünk, hogy süt ránk a nap, hogy van lehetőségünk szeretni, kapcsolódni, alkotni, szárnyalni (és mennyi mindenre még!) – elengedhetetlen feltétele a derűs földi tapasztalásnak, az elégedett ki-és beteljesedésnek, a lehetetlen leküzdésének, a hazatalálásnak.

jelenlét

2023.03.11.

A női oldalunk jelenléttel ajándékoz.
A kisgyermek (és a belső gyermekünk) – természetes állapotában – női energiákban lubickol (fantáziája világában kóborol, kreativitását éli, játszik és a létet ünnepli) – mindaddig, amíg a férfi elme – sajnos manapság idejekorán – ki nem billenti őt az itt és most örökkévalóságából.
Fájdalmas, amikor hadjáratába kezd a váratlanul dominánssá váló férfi elme: sürgetni kezdi az (el)indulást, a fejlődést – ezzel kioltva a jelen pillanatban rejlő öngyógyítás, szárnyalás által megvalósuló éntelen tánc lehetőségét.
Olyan ez, mint amikor a játékban elmélyült csemeténket türelmetlen hévvel kirángatjuk önfeledtségéből, ezzel feszültté és ingerültté téve őt.
Ugyanilyen feszültté és ingerültté válunk mi is életösvényünket járva, amikor nem tisztelve saját belső tempónkat, ellenszegülve az Isteni Tervnek – ostorcsapkodós vágtába hajszoljuk lényünket.
A hazavezető utat csak csönddel, békével a szívünkben találhatjuk meg. Rohanás közben a mélyreszántó tapasztalat, ami az ébredés elengedhetetlen feltétele, nem valósulhat meg.

hazatalálás

2023.03.09.

A spontán, ÖNfeledt öröm állapotában hazatalál az ember, és rálát arra, hogy mindaz, amit kétségbeesetten, megszállottan keresett ezer utat bejárva, mindig is a saját szívében volt. Makacsul kifelé irányított figyelme, fanatikus, türelmetlen fejlődésvágya akadályozta korábban a megérkezésben.

átokoldás

2023.03.08.

Minden átok ideje lejár egyszer, csak érdemes ébernek lenni rá, és nem beleragadni százéves mintázatunkba. Csipkerózsikát sem a királyfi csókja ébreszti a mesében – a királylány egyszerűen késszé válik a férfi fogadására azáltal, hogy a világra rányitja végre a szemét. Lássuk meg, a női oldalunkra kényszerített átok feloldódásának ideje eljött – az Univerzum azért dolgozik, hogy ebbe az újjászületési folyamatba belehelyezkedjünk, és visszataláljunk elveszettnek hitt erőinkhez. Az áldozatszerep tapasztalati korszakának vége – már tényleg csak rajtunk múlik, mikor indulunk el az Önszeretet Útján, befelé – szabadon. A kalitka ajtaja nyitva áll – kirepülünk rajta?

tévutak

2023.03.07.

Amíg a figyelem kifelé, a külvilági ingerek felé fordul, amíg saját csábíthatóságunk, elterelhetőségünk áldozatai vagyunk -, nincs esélyünk a mélyülésre. Akkor sem, ha érdeklődésünk spirituális csemegékre irányul, fékezhetetlen mohósággal vetjük rá magunkat az ezoterikus tanításokra; egyszer csak ráébredünk: a szívünk mélyén és életünk színpadán valójában nem változik semmi.
Az önismereti út az önmagunkkal való, odaadó kapcsolódásban, a belső csöndben nyílik, és borul virágba.

gyógyító önszeretet

2023.03.06.

Az önszeretet: szívünkbe emelni saját belső MAG-unkat, napfénnyel kitartóan simogatni, esővel öntözgetni azt. Megadni befelé mindazt, amit egy szerető, tápláló édesanya nyújtani tud a gyermekének – figyelmet és feltétel nélküli szeretetet, odaadást és védelmet, időt és teret, és éppen annyi türelmet, amennyi a természetes érési folyamatokhoz szükséges.
Bizalmat abban, hogy megtaláljuk az utat küldetésünkhöz, belső erőnkhöz, amely segít égi-földi feladatainkba bele is állni.
És a bölcsességet, a megbocsátás képességét, az elfogadásét, amelynek alapja a felismerés, miszerint a bukdácsolás tapasztalatai elengedhetetlenek tudatosodásunk folyamatában. Mert azok!

TÖRD MEG AZ ÁTKOT!

2023.03.04.

Az átkok azért vannak, hogy megtörjük őket.
A régi minták, amelyek visszatartanak bennünket a szárnyalástól;
a kívülről érkező üzenetek, amelyek mérgezett almaként egykor a torkunkon akadtak; a hiedelmek, amelyek folyamatosan gyengítenek minket, akkor is, ha jelenlétük néma és láthatatlan – átokerősítő varázsigék.
Arra hivatottak, hogy a mostanáig alvó, a belső transzformációhoz elengedhetetlen tűzerőt mélyünkből előprovokálva, önvédelemre, határhúzásra, önszeretetre tanítsanak. Így és csakis így nyerhetjük vissza eredeti formánkat – a bennünk szunnyadó szépséges királylányt vagy csillagszemű királyfit – egy, a korábbinál is magasabb fényű ragyogásban.

HATÁRHÚZÁS

2023.03.03.

A határhúzás nemcsak az önszeretet, de a mások felé irányultatott szeretet, tisztelet egyik jele is.
Belső – külső körvonalaink saját magunkkal való tisztázása, és ezek időben (azaz az érintett pillanatban) történő, hiteles közvetítése a külvilág felé; egyik meghatározó önismereti feladatunk. Nem más ez valójában, mint felelősségvállalásunk – felnőtté válásunk – tükröződése a mindennapokban.
Áldozatszerepből nem könnyű törvénykönyvet írni, ahhoz királynői minőségre van szükség. Hamuba zárt Pipőkéknek érkezik is ezért a tapasztalat: tiszta, belső kommunikáció hiányában a kifelé küldött üzeneteink félreérthetőek, kaotikusak, kuszák. Energiáink a meghatározó felhívások ugyanis, nem a szavak. Emiatt előbb odabent szükséges takarítani és szétválogatni méltóságunk magjait a mérgezőtől – mert egy fellélegeztetett világból tudnak csak olyan vágyak és igények fogalmazódni, amelyek képesek pozitív irányban áttranszformálni az életet…

BONTSUK KI LÉNYÜNK NŐI MINŐSÉGEIT!

2023.03.02.

Az ember hajlamos az elégedetlenségre.
Kimondja, sőt, fanatikus keserűséggel ismételgeti, hogy nem ott kellene már tartania, ahol éppen most tart, csak hát! – és ezt is csak kivételes pillanataiban veszi észre -, türelmetlen hozzáállása, önmagával szembeni empátiahiánya miatt az új irányok felismerésére nem engedi beérni magát.
Ostorcsapásokkal kísért elvárásaival félelmet kelt ugyanis saját lényében, így pedig nincs esély az önmagával való bizalmas kommunikációra, ami alapvető feltétele annak, hogy ráérezhessen a rá váró, őt táplálni tudó, növekedésre, tágulásra inspiráló útra.
Virágba borulni csak a Szeretet Terében lehet.
Ennek megteremtése bennünk nem a külvilág feladata – az csak tükrözni tudja belső közérzetünket.
A jelenkor – tűz és levegő által hajtott, sürgetett, vágtázó – emberének nincs más kihívása, na meg lehetősége itt és most, mint megszelídíteni vadságát, és ahogyan szerető édesanya fordul cseperedő gyermekéhez – türelemmel, az adott pillanat szükségleteire, igényeire pozitívan reagálva értőn-érzőn támogatni saját felnőtté válásának folyamatát.
Ehhez pedig kell a női minőség – a víz és a föld elemek – kibontása lényünkben.
Ez a hiányzó láncszem: a jóság, a bizalom, a hit és a befogadó figyelem megteremtése – önmagunk felé.
A hála érzésének meghívása világunkba, amely gyógyító erejű: köszönöm, amiért e földi létezésben személyre szabott tapasztalatok és mélyülő felismerések mentén kiszerethetem magamból az ébredésemet akadályozó fél-el(e)meimet. Ajándék…

A BENNÜNK ÉLŐ BÖLCS

2023.03.01.

A bennünk élő Bölcs derűvel, türelemmel szemléli a világot; nem lázadozik és nem esik kétségbe. Tisztában van azzal, hogy csak az léphet az életünkbe, akivel és amivel feladatunk van, véletlen, ok nélküli események, találkozások nincsenek -, ráadásul minden a megfelelő időzítéssel (meg is) történik.
És ugyanilyen türelmes mosollyal tekint ránk, amikor megfeledkezve támogató jelenlétéről éppen fejjel rohanunk a falnak, mohó vággyal, a meggondolatlanság hevével hajszoljuk a fejlődést, felnőtté válásunkat, még éretlen, rákészületlen állapotainkban harsányan bukdácsolva az életúton, gyakran okozva sérülést saját magunknak.
Elfogadóan szemlél minket ilyenkor is, tudva, amikor eljön az ébredésünk ideje, kamaszlángjainkat szelídítve, elindulunk – befelé. Őt keresve.
Nem kell sietni. Figyelni kell. A világot, az életet, önmagunkat. Túl korán szembesülni igazságokkal úgysem vezet sehová.
Ezt üzeni hallgatása mögül előlebbenő, csendes mosolya.
És azt: minden körülmények között, minden eltévelyedésünk ellenére mindig is szeretve vagyunk… a tapasztalás birodalmában minden megélés bennünket segít.

SÁRKÁNYSZELÍDÍTÉS

2023.02.28.

Aminek a figyelmünket adjuk, amire fókuszálunk, azt erősítjük az életünkben. Ilyen egyszerű ez. Milyen bölcs volna ezt a képességünket nem a félelmeink és azok tárgyának izmosítására tékozolni – a vonzás törvénye mentén bizonyítékokat szerezve arról, hogy teremtőerőnk tényleg létezik -, hanem tudatosan a harmóniát, a szépséget, a jót meghívni magunkhoz, a világ épülésére, nemesítésére.
Az Új Világot teremtjük éppen. Nem mindegy, milyen energiákat hordozunk magunkban, mert belső valóságunkból születik a jövőnk. Most. A sárkányszelídítés – befelé – a hiteles fényhordozó útja.

MINDENNAPI HÁLA

2023.02.27.

A hála érzése gyógyító.
De vajon azon túl, hogy az égiek, a másik ember, a világ, a létezés vagy bárki, bármi más felé képes vagyok a hálámat megélni és kifejezni, ugyanezt vajon meg tudom-e tenni önmagam felé is?
Köszönöm-e magamnak is azt a sok szépet és jót, amit a világért, másokért teszek, nap mint nap – úgy, ahogyan mindezt a külvilágnak köszönni tudom?
A munkámmal, alkotásommal pozitív hatást gyakorolni, egy tápláló ebédet a családnak megfőzni, virágot vagy fát ültetni, lomtalanítani vagy gondoskodni, ápolni, gyógyítani, egy mesét elmondani, egy gyermeket megnevettetni, egy nemes gondolattal építeni, egy öleléssel vad tüzeket szelídíteni – mind-mind a világszépítés eszköze, és mennyi minden az még.
Szívből köszönöd-e hát magadnak, hogy napról napra erősödsz önismeretedben, önbecsülésedben, öntáplálásodban, ami által szintén egyre erősebb fényt vagy képes a világba hozni, mindannyiunkért?
Köszönöd-e magadnak, hogy tapasztásaid és az ezek nyomán érkező felismeréseid, gyakorlati transzformációd révén egyre csak gazdagítod a létezés szimfóniáját?
Köszönöm-e…? Köszönöd-e? Köszönjük-e?
A hálaadás mindennapos gyakorlata befelé is kell, hogy szóljon – a szívben való hazatalálásért.
Oly sokat teszünk, ismerjük fel… És köszönet érte, akkor is, ha ma még ezt kinyilvánítani sokszor tanulnunk kell.

HIVATÁSOM

2023.02.25.

Miért választottam a hivatásomat és miért szeretem rendületlenül? 🙂
Azért, mert végtelenül hiszek (és ez tapasztalat hozta bizonyosság) az ítéletmentes, csöndből jövő meghallgatás gyógyító erejében, a jókor, jól feltett, megfelelő kérdések varázslatában, a szeretet-tér feloldozást hozó mágiájában – és persze a mesebölcsességben. Na meg az ember szárnyasságában…
Hálás vagyok. A szívben.

ÖNSZERETET ÉS ÖNMEGVÁLTÁS

2023.02.24.

Az önszeretet egyik jele az, hogy megtanulsz odafigyelni saját belülről érkező jelzéseidre: mire van szükséged, igényed ahhoz, hogy jól érezhesd magad saját lényedben, világodban -, majd a felismeréseid mentén ezeket lehetőleg meg is adod önmagad számára. Olyan vagy, mint a támogató édesanya imádott gyermekével -, csak ilyenkor belső gyermekedet táplálod.
Az elakadás a folyamatban azonban már az első fordulónál jelentkezhet: nem tudsz magadra-magodra figyelni mindaddig, amíg a fókuszodban a külvilág áll: amíg programokat hajszolsz, színültig telíted a határidőnaplódat, túlságosan átengeded magadat másoknak, csak hogy ne kelljen egyedül maradnod, a csönddel és így önmagaddal találkoznod (mert túlságosan leköt az, hogy folyamatos megerősítést kaphass a külvilágból: szükség van rád, szerethető vagy). A túlszervezett mindennapok ellehetetlenítik az öngondoskodást, és így a pozitív irányú változást is. A szélsőséges kifelé élés nem támogatja az önismereti utat. Az elmélyülés élménye nélkül nincs önmegváltás.

SÖPÖRJÜK KI ÖNROMBOLÓ MINTÁINKAT!

2023.02.22.

Az ember – égi eredete révén – szabad akarattal, határtalan teremtőerővel bír. Ugyanakkor az egykori traumák lenyomatai, még mindig sajgó-vérző sebhelyei korlátozzák, befolyásolják, a tudatalattiból láthatatlanul szabályozva döntéseit, reakcióit -, és így élete alakulását. Ezért (is) fontos, sőt nélkülözhetetlen az önismeret: az önromboló minták bátor feltérképezése és elszánt kisöprésük (a mesebeli banyaházban való szolgálat, a nagytakarítás ismétlődő rituáléja) lényünk birodalmából. A valódi, illúziómentes szabadságba való megérkezésért.

ÚJ VILÁGOT ÉPÍTÜNK

2023.02.21.

A jelen világpillanat nagy, (önmagunk feletti) győzedelmeskedni valója: az áldozatszerepből való kilépésünk. Felvállalni belső, cselekvésre, transzformációra, teremtésre késztető tüzeinket, és túl régóta cipelt, romboló mintánkról lemondva elindulni végre egy új úton. Egy magasabb rezgésű világot építünk magunknak – a félelem építőkockái helyett -, ezúttal hitből és szeretetből.

ADNI, ELFOGADNI, KÉRNI

2023.02.20.

Nemcsak adni kell tudni, de elfogadni is. Sőt, kérni. Hálával átvenni, ami jönni kívánkozik hozzánk, és azzal a bizonyossággal, hogy emberi lényként érdemes vagyok a támogatásra. Az áldozatszerepből való ébredésünk kulcsfontosságú a hazafelé vezető úton.

TÁPLÁLÓ (ÖN)SZERETET

2023.02.19.

Légy könyörületes önmagaddal – ezen a világon senki nem tökéletes. A jó szülő, a jó tanár is felfelé néz gyermekében, időt és teret biztosítva számára a növekedéshez, így inspirálva elő belőle a rejtett erőket.
Tekints úgy lényedre, mint saját, imádott gyermekedre, szeresd felszínre magadból türelmesen mindazt, ami része ugyan teljességednek, de ma még felfedezetlen terület.
Minden szárnyalás hátterében hit van, bizalom és megtartó, tápláló szeretet.

ÁLDOZATBÓL HŐSSÉ VÁLNI

2023.02.18.

Meglátni a kihívásban a lehetőséget,
a próbatételben a teljesedésünkhöz szükséges áldást – a születőben lévő mesehősök (ùtjárás során fellobbanó) bölcsessége.
A kilépés az áldozatszerepből sorsfordító pillanata.

ÖNSORSRONTÁS ELLEN

2023.02.17.

Amikor elhanyagoljuk belső igényeinket, lemondunk a vágyainkról, figyelmen kívül hagyjuk a rajtunk keresztül érkező inspirációt -, elfordulunk önmagunktól, árulóvá, hűtlenné válunk saját életünkben. Csoda, hogy az ön(magunkba vetett)bizalmunk kialszik? Ilyenkor az univerzum jelzései próbálnak visszatéríteni bennünket a helyes útra.
Áldozattá, nélkülözővé nem mások tesznek bennünket, nem az élet büntetése elhanyagoltságunk, hanem saját önmegtagadó döntéseink következménye.
Ideje újra megtanulni a figyelem művészetét, befelé – és megadni saját magunk számára mindazt, amire tápláló hamuban sült pogácsaként valóban szükségünk van az úton – az örömteli utazáshoz, a hazatéréshez.

A NŐI ENERGIA A BELSŐ CSÖNDBEN TUD ERŐSÖDNI

2023.02.16.

A gyógyulásunkhoz elengedhetetlenül szükségesek a női energiáink, ez az oldalunk adja önszeretetünk alapját. A női oldalunk önkifejeződése – többek között – a türelem, az empátia. Nem lehet vágtázva érni, megváltódni – a sötétséget csak a fény, a szeretet megértő, elfogadó jelenléte által lehetséges kiszeretni lényünkből. Befelé fordulva, ahogyan tette Hófehérke az üvegkoporsóban, Csipkerózsika a rózsákkal és tövisekkel körbevédett királyi ágyon… A női energia a belső csöndben, a külvilág által békében hagyott mozdulatlanságban erősödik, nem a mindennapok szédült, elvárásokkal teli rohanásában.

MERJ HIBÁZNI!

2023.02.15.

Felszabadító elfogadnunk, hogy nem vagyunk tökéletesek, sőt, nem is kell annak lennünk.
Az önismereti út a kiteljesedés, a szembejönni vágyó tapasztalatok megéléséről szól, az esetleges megbotlások által (is) bekövetkező érési folyamatokról.
Az, aki kerüli az életet, mert nem akar besározódni a sötét erdőben, aki megtagadja lényének számára nem szimpatikus részeit, nem boldog és nem megvilágosodott lesz, hanem félelmeinek rabja – saját száműzött, kiközösített energiáinak kiszolgáltatott, szorongó lény a sivár felszín mögött: menekülő, ártatlan, beavatatlan Hófehérke az árnyakkal telített vadonban, aki törvényszerűen időről időre magához idézi a (belső) mostohát.

HÁLA ÉS KÖSZÖNÖM

2023.02.14.

A hála érzését zengeni képes szív a boldog élet alapja.
Ám nem elég rutinszerű, bebiflázott ismétlésekkel, tanult módszer mentén bizonygatni az univerzumot jó természetünkről, a létezés ünnepét úgy kell hangoztatni, ahogyan a rigó teszi napfényes hajnalon: a lényünk kellős közepéből, a szívünkből, minden sejtünket átrezegtetve életszeretettel és a „megérdemlem” (pusztán azért, mert embernek születtem) bizonyosságával…
A köszönöm-mel indított új nap mindig meghozza ízletes gyümölcseit.

BÁTORSÁG A TUDATOSSÁGÉRT

2023.02.13.

Bátorság, amely gyógyulást hoz: nem a tökéletesség látszatát hajszolni, és ezzel betegítő elfojtásokat teremteni lényünkben; hanem felszínre hozni belső, rejtett tartalmainkat, és farkasszemet nézni félelmeinkkel. Hozzáférhetővé tenni önmagunk számára ilyen-olyan, mindenféle érzelmeinket, és tudatossá válni rájuk. Merni megtapasztalni a teljességet, önmagunkban.

VÁLASZOK A CSÖNDBŐL

2023.02.11.

Jönnek a válaszok. Mindig.
Csak annyira elfoglaltak vagyunk a gondolatainkkal, hogy nem halljuk meg őket.
Az irányjelző sugallatok, az égi jelek a csöndben találnak ránk.

MI IS A GYÖNGESÉG

2023.02.10.

Az nem baj, ha a gyöngeséged immár a felszínen is megmutatkozik. Azt jelenti, hogy a benned élő mesebeli sötét erdő egy újabb része fényt kaphatott, a fel-és beismeréseddel előre haladtál önismeretedben. Meglátni az igazságot, a pozitív irányú változtatás, a sikeres transzformáció ígéretes kiindulópontja.

A KULCS A TE KEZEDBEN VAN

2023.02.09.

Senki nem élhet és változtathat helyetted; a harmóniád, a boldogságod, a sikered, a gyógyulásod kulcsa kizárólag a Te kezedben van.
A jó hír az, hogy az önmagadért és sorsodért való felelősségvállalás, vagyis a felnőtté válásod által – akárcsak a népmesék központi szereplői -, végigjárod a hőssé válás útját, és nemcsak erőidet bontod ki útközben, de törhetetlen önbecsülésre, sérthetetlen magabiztosságra is szert teszel.

CSAPDÁK

2023.02.07.

Könnyű csapdába esni.
Miközben a világ gyógyulási folyamatait vágyunk támogatni, eltérülhetünk: más vélemények, életszemléletek ellen fordulva, haragunkkal sötétséget engedhetünk a létezésbe, bármennyire is a fény útját kívánnánk járni. A különbözőségek megértésére való törekvés, a teljesség elfogadása, az empátia elengedhetetlen része a fényharcosi küldetésnek – akárcsak a bölcs gyakorlat: ami felé figyelmünket fordítjuk, azt tápláljuk energiáinkkal. Soha nem a háború az út, hanem a belső békében, a szeretetben való tudatos mélyülés. A fényteremtés. A sötétség kiszeretése, kisimogatása az emberből, a világból.

MIVEL TÁPLÁLOD LÉNYED KÁLYHÁJÁNAK TÜZÉT?

2023.02.02.

Metsző, éles hideg van odakint.
Ahhoz, hogy ne fagyjunk meg, időről időre be kell gyújtani a kályhába.
A mi testünk, a mi lényünk kályhája – a SZÍV.
Mi a te belső fűtőanyagod?
Mi az, amitől felforrósodsz odabent? Ami által sejtszinten ráébredsz (újra meg újra): élni jó, embernek lenni határtalan lehetőség, szeretni ajándék…
Mi esik neked jól, igazán?
Ami regenerál, erősít és boldoggá, ami – figyeld jól a szót: önfeledtté – tesz!
Erre kell rátalálni, és odafordulni hozzá, táplálkozni belőle, amikor éppen didergős a létezés a világban.
Az önszeretet, az öntáplálás mágiája segít túlélni, sőt, nem is! inkább szépen-bölcsen megélni a nagy, rideg teleket, az évszázad viharait… és rákészülni újra a tavasz hálateli fogadására…

MIT HOZOL KI AZ ADOTTSÀGAIDBÓL?

2023.02.02.

Ember vagy. Ébredést inspiráló, provokáló egyedi tapasztalásaidhoz a legmegfelelőbb fizikai, érzelmi, mentális alkattal. Az egyetlen kérdés az, hogy mit hozol ki az adottsàgok rád jellemző halmazából:, a szeretetre hangolod-e erőidet vagy disszonanciára; munkálkodsz-e szorgalmasan azért, hogy ezen alsóbb síkokon való megvalósulásaid ne akadályozói, hanem tiszta hídjai legyenek hazatérésednek. Ez az önismeret útja, az önnevelés iskolája. Ez (is) az élet.

KEEP SMILING HELYETT

2023.01.25.

A „keep smiling” nem az én világom. A „bármi-áron-pozitív-gondolkodás”, a „hurrá optimizmus” sem az. Sőt, úgy érzékelem, hogy ez sokkal többet árt, mint használ a mindennapokban és a tudatosodás útján egyaránt -, megannyi elfojtáshoz vezethet, ezek pedig hosszútávon a különböző kibillenések, akár megbetegedések melegágyai. Fontosnak tartom, hogy tisztán lássunk, lényeges, hogy merjünk szembenézni a valósággal – és aztán jöhet ehhez a mesei szemléletmód (a látszat mögé, a mélybe tekintés mágiája): meglátni az adott kihívásban a növekedésre, az erősödésre való lehetőséget, és az új célra irányított figyelemmel a gyógyító cselekvés útjára lépni. Na, ez az, amiben hiszek, és ami szerint igyekszem a saját életemet is élni. A mesékkel való elmélyült foglalkozás épp ezt a látásmódot hívja elő belünk, amely eredendően mindannyiunknak sajátja, és bizony élhetünk is vele – saját utunk megkönnyítéséért.

A SZÍVBE VEZETŐ ÖSVÉNY

2023.01.23.

A mélyből érkező felismerések ideje van.
És azé, hogy ezek mentén változtassunk is – kigyomláljunk minden mérgező energiát az életünkből. Ideje a lomtalanításnak, a mesék banyái által megkövetelt nagytakarításnak – az elengedésnek.
Látni, tudatossá válni önmagunkra csak illúzióink, önámításaink feladásával lehetséges, ami talán fájdalmas folyamat, de az egyetlen ösvény, ami hazavezet. A Szívbe.
És útközben felszabadítja régen eltemetett belső erőinket…

HOL VAGY MA A MESÉDBEN?

2023.01.22.

A pandémia időszaka nagy elhatározásokat hívott életre bennünk. Mindenki a változásait tervezgette, és biztosan meg is léptünk ezekből sok mindent.
Aztán elhalkult az ajtódörömbölés -, megnyugodtunk.
Nagy megkönnyebbülésünkben talán hátra is dőltünk… és az is lehet, hogy hanyagolni kezdtük a fogadalmainkat.
Sőt, előfordulhat, hogy visszazuhantattuk magunkat a korábbi, önmérgező rutinba, abban a pillanatban, ahogy a közvetlen veszély elszállt. Mert az ember valahogy ahhoz szokott hozzá, hogy csak a nagy krízisek idején kap a szívéhez -, egyébként pedig a megszokásait követi, visszaszédeleg a hamuba.
A nagy tesztelés időszaka azonban nem ért véget, akkor sem, ha látszólag nyugalmi állapot van.
Továbbra is megmérettetünk.
Abban, hogy mennyire tudunk az életigenlésre váltani, az önbántalmazás helyett.
Méltónak tartjuk-e magunkat a báli táncra és a királynői cipellőre, vagy visszabújunk inkább a kályha mellé, meghunyászkodva, behúzott szárnyakkal, a torz hatalom szolgálatában? A félelmet vagy a(z ön) szeretetet választjuk?
Nagy kérdések ezek…
A jövőnk szempontjából lényeges, mindennél fontosabb, hogy immár ne csak merengjünk az Új Világról, az Aranykorról, de éljünk annak megfelelő nemességgel – gondolataink, érzéseink, szavaink, tetteink már az új rezgést képviseljék.
Mert csak így sikerülhet áttranszformálni magunkat ólomsúlyú túlélőből aranyfényű példává… a globális ébredés előmozdítójává.
Melyik pillanatát éled a mesé(d)nek?

MÉG SÉTA 🙂

2023.01.22.

Minden nap gyalogolok.
Lehet, hogy épp nem sikerül kijutnom a természetbe, de akkor is megteszem azt a lépésmennyiséget – ha más nem, elhagyom a buszozást, lift helyett pedig úgyis mindig a lépcsőt választom -, ami engem kiegyensúlyoz.
Gyalogolok minden nap, és nem csak a fizikai fittségem érdekében, hanem azért is, mert másként sokkal nehezebb volna mentálisan helytállnom a napi tennivalók őserdejében.
Aztán van olyan is, hogy sétálok.
Cél nélkül, sietség nélkül.
Csönddel az elmémben.
Kapcsolódva a Természettel, az őselemekkel.
Legvalódibb Önmagammal.
Sétálni ajándék. Áldás. Égi simogatás.
Igazi ünnep.

TÁPLÁLÓ FIGYELEM

2023.01.20.

Élem, tapasztalom: az ember legkomolyabb segítsége – amikor gyógyulni, erősödni, regenerálódni, megérteni, ébredni vágyik: a figyelem. Az az odafordulás, amely a meghallgatás alázatát követve nem hoz ítéletet és nem ad kéretlen válaszokat sem -, csupán megteremti azt a biztonságos, védelmező, szerető teret a másik köré, amelyben szabad a megnyílás, lehetséges a befelé kapcsolódás, zavartalanul megnyilvánulhat az aktuális bármilyenségünk. Van, amikor egy barát képes ezt megadni számunkra, és van, hogy egy idegen az utcán, a szomszédasszony vagy egy erre szakosodott szakember. Mindegy. A lényeg az, hogy aki éppen válaszokat keres, e védett csöndben hozzájuthat azokhoz, és általuk beizzíthatja lényében az öngyógyítás energiáit.
Ennek a folyamatnak egy még magasabb szintje, amikor képesek vagyunk bármikor befelé kapcsolódva önmagunk számára megadni ezt a lelki támogatást, a figyelem mágiáját. Ezáltal válunk ugyanis valóban másoktól függetlenné, szabaddá és áramlóvá a meseúton, amely mindannyiunk lehetősége, és mindünket – ha tudatosan haladunk rajta – a teljességünk felé emel.

SÉTAMEDITÁCIÓ

2023.01.18.

Két évtizede része az életemnek a meditáció – tanultam, tanítottam, sőt, szakdolgozatot is írtam belőle, és természetesen alkalmazom is, a magam bevált módján. Számomra a legtesthezállóbb forma: a tudatos jelenlét művészete.
Az pedig, amit naponta gyakorolok, és nagyon jót tesz: spontán találtam rá magamban, de azóta megtudtam, mások is élnek vele, és ők így nevezik: SÉTAMEDITÁCIÓ. Találó megnevezés. Kipróbálod Te is? Ha aktív az elméd, segíthet az iránytű… Ha pedig csöndes, csak élvezd a jelenlétet, nem kell semmiféle szabály 🙂
A gyaloglás pozitív hatásairól egy korábbi posztban írtam – mentálhigiéniai prevenciós specialistaként mindenkinek receptre javasolnám.
A gyaloglás a természetben, a zöldben felér egy fizikai – érzelmi – szellemi regenerációs kúrával! Életkortól független, szinte minden erőnléti állapotban megvalósítható, és ingyen van!
Testre gyakorolt pozitív hatásairól a korábbi bejegyzésben hosszan írtam (keressétek vissza), de fontos tudni néhány szabályt, ami valóban támogatóvá teheti napi barangolásainkat.
Íme:
A megfelelő testtartás elengedhetetlen ahhoz, hogy pihentető, relaxáló, meditatív tevékenységünkké váljon az intenzív séta.
Kell az is, hogy tényleg önmagunkkal lehessünk – ilyenkor nem csak útitársat nem érdemes magunkkal vinnünk, de a telefonunkat is csendesítsük le.
A sétameditációnak több technikája létezik – lássuk, miként végezhető, tudatosan:
Találjuk ki előre az útvonalat! (Én ezt nem mindig teszem meg!)
Legyen nálunk mindaz, ami komfortossá teszi számunkra a sétát (pl. ivóvíz, megfelelő öltözet).
1. A séta kezdetén figyeljük meg a testünk érzeteit, a lábujjaktól a fejünk búbjáig: milyen izmok és hogyan dolgoznak?
Érzünk valahol feszültséget, görcsöt, fájdalmat?
Hogy tartjuk a fejünket, a vállunkat? Legyen tudatos a testtartásunk!
2. Második lépésként: fókuszáljunk az érzéseinkre! Milyen napunk volt? Mennyire vagyunk fáradtak? Milyen a közérzetünk? Mi feszül bennünk? Mit cipelünk magunkkal, amit akár a startnál ott is hagyhatnánk?
3. Koncentráljunk a járásunkra, a légzésünkre!
A lépések összhangban vannak a légzésünkkel?
Melyik megy könnyebben; a be- vagy a kilégzés?
4. Most figyeljünk csak a lábfejekre, a talpakra!
Milyen érzés, ahogy a talpunk a talajhoz ér?
5. Jön a kedvenc részem: Forduljunk a környezetünk felé. Koncentráljunk az érzékszervi benyomásainkra!
Figyeljünk arra, amit látunk, amit hallunk, az illatokra, érintsünk – tapintsunk, gyönyörködjünk! Felfedezünk új élményeket?
Az elme persze néha bekapcsol – ez természetes.
Jól van ez így – ilyenkor térjünk vissza a harmadik gyakorlathoz, a légzésfigyeléshez…
Ami egyébként a legfontosabb (szerintem): élvezzük, ami van. Merüljünk el az ITT és MOST-ban…
Kellemes így a létezés, igaz?
Jössz velem coachingra, az erdőbe? Szókratész is így tanított – szerintem felemelő lehetőség! 🙂

Kapcsolat

viragmesebirodalma@gmail.com

messenger: Szabó Virág

Copyright 2022 | Minden jog fenntartva! | Készítette: Weblektor